Szombat-vasárnap: hétvége az advent jegyében

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Vasárnap: advent első vasárnapja. A fogadalmi templomban és a Dóm téren meggyulladnak az ünnepi várakozás első gyertyái. Az ünnep jegyében várjuk a Mikulást a Széchenyi téren, színházi előadások bőven lesznek mindkét napon, a kicsiknek pedig bábszínház. A könyvtárban és a Reökben a Napfényes Afrika záró rendezvényein vehetünk részt, és az adventi koszorú készítésének rejtelmeivel ismerkedhetünk Alsóvároson. Lesz még a hétvégén műtárgyvásár és Rozsdamaró Táncház is. Hűvös az este, ilyenkor jó beülni a moziba, és érdemes is: vasárnap zárul a Román Filmnapok, még láthatunk néhány jó filmet. Aki pedig szombat esti bulira vágyik, az sem fog csalódni.

Hétvégén: nagyszínház, kisszínház, bábszínház

A pénteken bemutatott Lendvay Kamilló: A mennyei város, Igor Sztravinszkij: A katona története című tánc-oratóriumot és táncjátékot láthatjuk szombaton és vasárnap este is 19 órakor a Nagyszínházban. Előadják: Czár Gergely, Csetényi Vencel, Fehér Laura, Finta Gábor, Hajszán Kitti, Haller János, Horváth Miklós Gergő, Palman Kitti, Szarvas Krisztina, Tarnavölgyi Zoltán, Tóth Andrea, Zsadon Flóra, Altorjay Tamás – basszus, Kőrösi Györgyi – gordonka. Közreműködők: a Szegedi Nemzeti Színház énekkara és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Vezényel Gyüdi Sándor, rendező-koreográfus Juronics Tamás.

A Kisszínházban szombaton és vasárnap Simon Stephens Pornográfia című darabját láthatjuk. Az előadások időpontjai: szombaton délután 15 óra, vasárnap délután 15 óra és este 19 óra.

A Kövér Béla Bábszínházban vasárnap délelőtt 11 órakor Napsugár – bérletszünet.

Napfényes Afrika a könyvtárban és a Reökben

Afrikai mesedélelőttel zárul a Somogyi-könyvtárban a Napfényes Afrika – kultúrák és művészetek találkozása című városi rendezvénysorozat. Az Afrika, vadállatok őshona című játékos, mesés családi délelőtt szombaton 10.30 órakor kezdődik a Somogyi gyermekkönyvtárában.

A Reökben szombaton 10.30-kor múzeumpedagógiai foglalkozás középiskolásoknak: „Honnan jöttünk? – Őstörténeti visszatekintő”.
15 órakor múzeumpedagógiai foglalkozás felnőtteknek, fiataloknak A mitokondriális Évától az amazonokig.
19.30-kor a rendezvénysorozat első fele afrikai táncházzal zárul a Reökben, amelyhez a Szegedi Djembee Csoport (Mesével és Ritmussal Alapítvány) adja a ritmust.

Advent a Dóm téren

A hétvégén is változatos programokkal szolgál a Dóm Téri Advent.

Szombaton a Bálaszínház programjai a következők:

15 órakor Barboncás: Betlehemes.

17 órakor Szárnyas Sárkányok: L’avare – gólyalábas karakterszínház Moliere: A fösvény című drámája nyomán.

Vasárnap egész nap Bede Ádám és Erdő Béla gyimesi dallamok.

17 órakor Adventi gyertyagyújtás a Dómban. Gyertyát gyújtanak: Botka László és Kiss Rigó László.

17.30-kor Adventi gyertyagyújtás az óriáskoszorún a Dóm téren 18 órakor Suwap koncert

Szombaton és vasárnap 8 – 19 óra között régiségek vására a Dóm Téri Adventen.

A Karácsonyi Ünnepi Hetek műsora hétvégén

A Széchenyi téren szombaton 16 órakor a Cuháré Társulat népzenei műsora.

17 órakor -Várjuk a Mikulást – a Szegedi Pinceszínház műsora.

18 órakor Poptarisznya gyermekkoncert.

Vasárnap 16 órakor – Kézműves foglalkozás két helyszínen, arcfestés és Poptarisznya gyermekkoncert.

17 órakor a Cuháré Társulat népzenei műsora.

18 órakor Steven Frost Big Band koncert.

Alsóvárosi Kultúrház

Szombaton 10-től 13 óráig Családi játszónap: Készítsünk együtt adventi koszorút! Belépő: 1300 Ft, mely tartalmazza a koszorúalapot, a gyertyákat, szalagot.

A Székely-Art Galéria festmény- és műtárgyvására

Szombaton és vasárnap 9 órától a Bálint Sándor Művelődési Házban a Székely-Art Galéria festmény- és műtárgyvására.

Rozsdamaró Táncház

A Petőfi-telepi Művelődési Házban szombaton 18 órakor Rozsdamaró Táncház. Táncot tanít: Goda Katalin és Tóth Gábor. A belépés ingyenes.

És rock…

Szombat este 20 órától a Millenniumi Kávéházban a Code zenekar koncertje.

Hétvége a mozikban

A Grand Caféban szombaton és vasárnap is Román Filmnapok, a Román Kulturális Intézet támogatásával.

Szombaton 19 órakor Virágok hídja (Podul de flori) román-német dokumentumfilm, rendező: Thomas Ciulei.
21 óra: Forradalmárok (A fost sau n-a fost?), román film. Rendező: Corneliu Porumboiu.

Vasárnap 19 órakor a 4 hónap, 3 hét, 2 nap (4 luni, 3 saptamani si 2 zile) feliratos, cannes-i Arany Pálma díjas román filmet vetítik, rendező: Cristian Mungiu.

21 óra: Forradalmárok (A fost sau n-a fost?), román film. Rendező: Corneliu Porumboiu.

A Belvárosi mozi szombati és vasárnapi műsora: A Zsigmond Vilmos teremben 10 órakor, 14 órakor és 16 órakor Madagaszkár 2. – színes, magyarul beszélő, amerikai animációs film, 18 órakor és 20 órakor Vicky Cristina Barcelona – színes, feliratos, spanyol-amerikai vígjáték, írta és rendezte: Woody Allen.

A Balázs Béla teremben 16.15-től és 20.45-től Fövenyóra – színes és fekete-fehér, szerb-magyar film, írta: Danilo Kiš, rendezte: Tolnai Szabolcs. 18.30-tól Párizs, szeretlek! (Paris, je t’aime) – színes, feliratos, svájci-német-francia rövidfilm összeállítás.

A Csőke József teremben 16 órától és 20.30-tól Immigrants – Jóska menni Amerika – színes, magyarul beszélő, amerikai-magyar animációs vígjáték.

18.15-től a Csak egy szerelmesfilm című dán film.

Szombat esti bulik

A SZOTE Klubban szombaton 22 órakor SHINE ON PARTY – DJ Lennard.

A JATE Klubban szombaton 22 órakor Belga-koncert. A koncert után: szomBEAT – A hétvége lüktetése! Jägermeister akció! Házigazda: Bende Gábor A Kisteremben: Dj. Alma. A koncert utáni buli a lányoknak ingyenes!

Előző sztori

Kosárlabda Európa-kupa: görög ellenfelet kapott a Szeged

Következő sztori

Szombaton rajtol a Kék Mókus Kupa