Közélet

Rosszul áll a város szénája a Mars tér ügyében

Rosszul áll a város szénája a Mars tér ügyében

2008. november 10., hétfő
Rosszul áll a város szénája a Mars tér ügyében

A bíróságon meghallgatták a tűzvédelmi szakértőt

Fotó: Gémes Sándor

Hétfőn reggel tárgyalták azoknak a Mars téri kereskedőknek az ügyét, akiknek a pavilonjaira tűzveszélyességre hivatkozva rendelt el bontást a Csongrád Megyei Közigazgatási Hivatal építési osztálya. A Csongrád Megyei Bíróságon döntés nem született, azonban a kirendelt tűzvédelmi szakértő - akit tanúként hallgattak meg - véleménye minden bizonnyal a kereskedőknek kedvez majd, hiszen a tűzveszélyesség megállapítása több ponton is megkérdőjelezhető.

A Mars téri pavilonok ügyében még 2005-ben a tűzoltóság szakvéleményére hivatkozva rendelte el

Mózes Ervin,

a város jegyzője a kereskedők felül-építményeinek az elbontását. Indoklása szerint engedély nélkül és tűzveszélyesen épültek fel. E döntés ellen azonban több kereskedő is fellebbezést nyújtott be, miután a közigazgatási hivatal megállapította, hogy valójában nem engedély nélkül épültek a pavilonok, azonban azok tűzveszélyessége továbbra is fennáll, úgyhogy lehet bontani. Most közigazgatási per keretében várják a felek a bíróság döntését: jogszerű volt-e a bontás elrendelése, vagy sem.

Sehogy sem tűzveszélyes

Az eljárás során építésügyi és tűzvédelmi szakértőt is kirendeltek. Az építésügyi szakértő korábban megállapította, hogy a felül-építmények nem minősülnek építésügyileg tűzveszélyesnek, mivel nem tekinthetőek jogi szempontból építménynek. A hétfői tárgyaláson a tűzvédelmi szakértőt hallgatták meg. A szakember már a bontás elrendelésével kapcsolatban megállapította, hogy a 2005-ös jogszabályok értelmében a tűzoltóságnak bontás elrendelésénél nem volt jogosultsága tűzvédelmi szakvélemény kiadására. Továbbá mivel a bódék egy helyrajzi számon vannak, így akár építményként, akár nem építményként is kezelik őket tűzveszélyesség nem állapítható meg. Hiszen a szabályok az előbbi esetben köteleznék arra a tulajdonost, hogy a tűz terjedése miatt távolabb építse épületét a másiktól, vagy például tűzvédő falat húzzon fel. De mivel az összes bódé egy helyrajzi számon van, még ha épületnek is minősítenék azokat, zárt sorú építésre lehetőségük lenne.

Ítélet még karácsony előtt

A bíróságon döntés nem született, a feleknek a szakértő felé tizenöt napon belül észrevételt lehet tenni. A bíró ígérete szerint még karácsony előtt döntés születik az ügyben. „Biztosak vagyunk az igazunkban, amit a mai napon a szakértő is megerősített. A Csongrád megyei Bíróság más ítéletében már megerősítette, hogy az ingóságok köréből nem építésileg kerültek a pavilonok kiemelésre. De félünk attól, hogy bármilyen döntés szülessék is, más eszközökkel, kártalanítás nélkül próbálnak majd távozásra kényszeríteni minket" - nyilatkozott a tárgyalás után félelmeikről

Németh János,

az egyik kereskedő képviselője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.