Egyetem

A Szegedi Tudományegyetem Napját ünnepelték

A Szegedi Tudományegyetem Napját ünnepelték

2008. november 21., péntek
A Szegedi Tudományegyetem Napját ünnepelték

Fotó: Gémes Sándor

Az idei tanévben november 21-én került sor a Szegedi Tudományegyetem Napjának megünneplésére. A központi rendezvényeknek a József Attila Tanulmányi és Információs Központ adott otthont.

A Szegedi Tudományegyetem Napja 2002 óta minden évben november 11-éhez kapcsolódik, arra emlékezve, hogy 1872-ben e napon kezdődött meg az oktatás a jogelőd kolozsvári egyetemen. A szegedi és a kolozsvári egyetem gyökerei azonban még messzebbre nyúlnak vissza: egészen az 1581-ben

Báthory István

által Kolozsvárott alapított universitasig. Ezt fejezi ki az SZTE tavaly újjáalakított címere is, melyben a kolozsvári alapítás (1581) és a szegedi indulás (1921) dátuma is szerepel. A november 21-i program fő eseménye a TIK kongresszusi termében tartott ünnepi szenátusülés volt, ahol rangos egyetemi elismeréseket adtak át. Az idei esztendő különlegességét az adta, hogy az évfordulós ünnepségen részt vett a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem - mely együttműködési megállapodást is kötött az SZTE-vel - és a Temesvári Nyugati Egyetem küldöttsége is.

Szabó Gábor

rektor ünnepi beszédében egyebek mellett arról beszélt, hogy a Szegedi Tudományegyetem reputációja ugyan ranglistákon és statisztikákon keresztül is mérhető, mégis polgárai elkötelezettsége és munkája az az erő, amely az universitas jó hírét növeli, megbecsültségét fokozza. Azt mondta: az SZTE-t a nemzetközi és a hazai közvélemény is a térség egyik vezető intézményeként ismeri, olyan műhelyként, amely dinamikus fejlődésében is hű marad hagyományos értékeihez. Az ünnepi szenátusülés keretében díszdoktorrá avatták

Thomas Frederick George

kémikust, a Missouri Egyetem professzorát,

André Séguenny

teológust, a Strasbourgi Egyetem professzorát,

Masao Noritát

, a Niigata Egyetem anatómiaprofesszorát és

Fujio Mizukamit,

a Sendai Egyetem vegyészprofesszorát. Senator Honoris Causa címet kapott

Giuseppe Benagiano,

a római Sapienza Egyetem orvosprofesszora. Pénteken vehette át Pro Universitate díját

Vajda Attila

olimpiai bajnok kenus, a Fogorvostudományi Kar hallgatója is, aki a tanévnyitón - mikor

Janics Natasa

hasonló elismerésben részesült - nem tudott részt venni.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.