Kultúra

Továbbképzések szervezésében vesz részt a Somogyi-könyvtár

Továbbképzések szervezésében vesz részt a Somogyi-könyvtár

2008. október 20., hétfő
Továbbképzések szervezésében vesz részt a Somogyi-könyvtár

Mára közhellyé vált az élethosszig tartó tanulás fontosságának hangsúlyozása a folytonosan és egyre gyorsabban változó világban, amikor a rugalmasságra, a mobilitásra, a változásra, tanulásra és továbbképzésre való képesség központi értékké nőtte ki magát. Október 10. és 30. között rendezi meg a Magyar Népfőiskolai Társaság „A művelődés hete - a t

anulás ünnepe" című rendezvénysorozatát, melyben országszerte számos intézmény vesz részt. A tanulás, az át-, illetve továbbképzések tekintetében a szegedi Somogyi-könyvtár is kiveszi a részét.

A Somogyi-könyvtár a munkaügyi központ elvi támogatásával, egy pályázaton elnyert keretből hirdetett meg két turnus húszórás internettanfolyamot kifejezetten álláskeresőknek. Olyanokat vártak a tanfolyamra, akiknek az internettel való boldogulás még nem vált rutinná, de már valamilyen kapcsolatuk van a számítógéppel. A csoportok pillanatok alatt megteltek, az egyik turnus az elmúlt héten, a másik október utolsó hetében zajlik le. Akkora az érdeklődés a pályázat révén ingyenes tanfolyamok iránt, hogy már most tudnánk újabb csoportot indítani, csak egy újabb pályázati lehetőséget kell hozzá találniuk - mondta el lapunknak

Andóczi Balogh Éva

, a Somogyi-könyvtár PR-munkatársa. Egy másik projekt is sikerrel kecsegtet: a könyvtár „A művelődés hete - a tanulás ünnepe" programban a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) Szegedre kihelyezett mentálhigiéné szakirányú továbbképzési szakával közösen célozta meg a „Tanulni sohasem késő" pályázatot. Október 27-én ez a kétéves, posztgraduális képzés tart nyílt napot a Somogyi-könyvtárban. A délelőtt folyamán bemutatkozik a PPKE képzése, és egykor végzett hallgatók beszélnek arról, hogy a saját karrierjükre, életútjukra milyen hatással voltak a stúdiomok. Délutánra pedig mindazon diplomásokat várják, akik vagy rákényszerülnek a hivatásváltásra, vagy szeretnének munkát váltani, hiszen a képzés sajátos eszköztárával, a pszichodráma módszereivel és az énkép jobb megismerésével az ilyen döntésekkel járó krízishelyzetek megoldásában szeretne segítséget nyújtani. A délután 14-17 óráig zajló csoportos foglalkozásokra a 30/471-3015-ös számon várják a jelentkezőket. Október 28-án „A pszichogalaxy üzenetei" címmel tart előadást

Bagdy Emőke

klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta és szupervízor. A rendezvényre elsősorban felnőtteket várnak, de fiatalokról fog szólni: a fiatal korosztály értékeiről, személyiségjellemzőiről és problémáiról. Szó lesz arról, hogy hogyan kezelheti a szakember a fiatalokat, a kamaszokat; illetve a családon belül hogyan oldják meg a problémákat. „Könyveket, dokumentumokat őrzünk, információval dolgozunk, és ez a halmaz, amelyben mi munkálkodunk alkalmat és lehetőséget ad a tanulásra. A tanulásnak sok fajtája létezik, a lexikális tudás elsajátítása mellett maga a könyvtár által adott tér az együttlétek révén is elősegítheti azt, hogy tanuljunk egymástól abban is, hogyan éli a másik az életét, mit kezd egy adott krízishelyzettel, és ez mintát, segítséget adhat" - összegzett Andóczi Balogh Éva. A szakemberek ugyanakkor azt is remélik, hogy a könyvtárban tanfolyamot végzők és a könyvtár között személyesebb kapcsolat alakulhat ki, és visszavárják a képzésen résztvevőket olvasóként is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.