Közélet

Székhelyi József és a szegedi SZDSZ-es polip csápjai

Székhelyi József és a szegedi SZDSZ-es polip csápjai

2008. október 7., kedd
Székhelyi József és a szegedi SZDSZ-es polip csápjai

Fotó: Gémes Sándor

Néhány napon belül immár harmadik alkalommal kért szót a Fidesz szegedi frakciója a Székhelyi-ügyben, mivel a városvezetés részéről továbbra sem reagál senki a felvetéseikre. Mint ismeretes, egy nyár elején elkészült revizori jelentés többrendbeli jogszabályi hiányosságokat és pénzügyi mulasztásokat állapított meg a Szegedi Nemzeti Színház 2007. január 1. és 2008. március 15. közti működésében. Az ellenzéki párt a dokumentum nyilvánosságra hozását, illetve az akkori igazgató, Székhelyi József felelősségre vonását kezdeményezte, előrelépés azonban máig nem történt. Kedden Hüvös László frakcióvezető és Póda Jenő, a pénzügyi bizottság alelnöke azt mondták: a Székhelyi-ügy eltussolása a szegedi köz-, kulturális és gazdasági életet, illetve közigazgatást behálózó SZDSZ-es polip érdeke, az ügyben a jegyző és két bizottsági elnök is érintett.

Mint arról a SZEGEDma.hu korábban beszámolt,

a több mint hatvan oldalas revizori jelentés 18 pontban rögzítette

a

Székhelyi József

igazgatói ideje alatt történt jogszabálysértéseket, az intézmény működésével és gazdálkodásával kapcsolatos problémákat. A dokumentumot Székhelyi még mint direktor aláírásával el is fogadta június elején.

Póda Jenő

a pénzügyi bizottság október 2-i ülésén

négypontos javaslatot nyújtott be

az ügy részleteinek tisztázása érdekében, indítványát a testület baloldali tagjai leszavazták. A Fidesz-frakció ezt követően

Botka László

polgármester megszólalását kérte az ügyben, ám a szocialista városvezető erre mindeddig nem mutatott hajlandóságot.

Hüvös László

frakcióvezető

(képünkön balra)

és Póda Jenő

(jobbra)

kedden délelőtt az SZDSZ szegedi székháza előtt tartottak újabb sajtótájékoztatót, amivel azt kívánták kifejezni, hogy „az erkölcstől és tisztaságtól nagyon távol álló” történet szereplői és felelősei egytől egyig a szabad demokratákhoz kötődnek. Mint mondták, a szőnyeg alá söprésben egyértelműen érintett

Virág András

, a pénzügyi bizottság SZDSZ-es elnöke, aki nem támogatta a további vizsgálatok lefolytatását, holott a jelentés egyértelműen pénzügyi hátrányokat okozó eseményekre utal, párttársa,

Kormos Tibor

, a kulturális bizottság elnöke, akinek hivatalból tudnia kellett a színházban történtekről. Rajtuk kívül felelősnek nevezték

Mózes Ervin

jegyzőt – korábbi szabad demokrata országgyűlési képviselőjelöltet – is, aki a korábbi belső vizsgálatok elmarasztaló eredményeit is ismerte, mégsem tett semmilyen lépést, s a revizori jelentés június 4-i kézhezvételét követően sem kezdeményezett fegyelmi eljárást a hó végéig hivatalban lévő vezető ellen. Székhelyi József pártkötődése is ismert, a 2005-ös szegedi SZDSZ-es kongresszus egyik fő szónoka volt a direktor, ott hangzottak el hírhedt, a Himnuszt és

Orbán Viktor

korábbi miniszterelnököt gyalázó szavai. A Fidesz szerint mindez arra utal, hogy egyfajta dacszövetség körvonalazódik, mely „a tisztességet, az önkormányzati érdeket és a törvényességet a pártpolitikai érdek alá rendeli”. A fent nevezett szereplők ugyanis Botka László támogatásával el akarják hallgatni és maszatolni a botrányos Székhelyi-ügyet: azaz a szegedi SZDSZ-es polip csápjai a politika, a közigazgatás, a gazdasági élet és a művészvilág területét is átfonták. Mindez azt eredményezheti, hogy kivizsgálás nélkül marad egy olyan eset, mely több tízmillió forint közpénzt érint. Hüvös és Póda bejelentették: az önkormányzati törvény és a szegedi közgyűlés szervezeti és működési szabályzatában foglaltaknak megfelelően külön interpellációt nyújtanak be mind a négy érintetthez, Botka Lászlóhoz, Mózes Ervinhez, Kormos Tiborhoz és Virág Andráshoz, a további lépéseiket pedig a válaszoktól teszik függővé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.