Ne féljetek!

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

De figyelve a parlamenti, városházi közvetítéseket feltűnhet, hogy bizony ők is félnek. Mármint a kártyaasztalnál keverők, osztók. Ez persze teljesen természetes, hiszen nekik is van asztal, házikó és kamra a vagyonnyilatkozatuk megfelelő rublikáiban. És a többségnek az osztás a kenyérkeresete, így igyekszik azt megtartani. Az elmúlt néhány évben pedig e megtartásra mennek el a félelemerőművel termelt drága energiák. És Szegeden sem másként.

Ez a felszólítás még pénteken este hangzott el, amikor Lévai Anikót, Orbán Viktor feleségét kérte meg beszélgetőtársa, hogy mi lenne az a történet, vagy mondat, amit felnőtt embertársainak kiragadna a Bibliából, ha csak egyet választhatna. Ne féljetek! És nem azért írom most mindezt ide, mert Lévai Anikó mondta, aki nemzetünk bölcse – amúgy valóban okos asszony -, vagy valami különleges, egyedülálló háttérüzenete lenne e mondatnak. Hanem mert éppen ott voltam, és hazafelé elgondolkodtatott, ahogy életem mindennapjaiba próbáltam belepréselni e mondatot. Ugyanis nem fért bele, bárhogy is hajtogattam, reszeltem, faragtam. Egyszer csak azon vettem észre magam, hogy elfogyott. Addig dörzsöltem a ráspollyal, mígnem… hoppsz! Már nem volt sehol, és retteghetek tovább.
Aztán azon elmélkedtem, hogy kinek kellene e felszólítást megértenie, elsajátítania, majd megmutatni nekünk vacogó fogú, ujjakat ropogtató, verejtékező dadogósoknak, hogy aszongya: halihó, figyelem így kell ezt csinálni!
A család, persze. Először mindenképpen ők, csakhogy. Mi van, ha már ők is tikkelő, dobogó lábú emberkék, akik tévénézés közben ötpercenként kapják hátra a fejüket. Bocsi apu, anyu és nagyapó de úgy látom, hogy titeket is csak félni tanítottak meg. És hát ugye nem mehetek vissza a kezdetekig, vagy mégis? Tényleg, ki tojt be először, emberek? Szerintem Ádám, amikor látta, hogy Éva tekeri, csavarja a gyümölcsöt, már ha látta egyáltalán. Szóval érdemes egy kicsit visszamenni, hogy megértsük az okát, a formáját, aztán visszaröppenünk ide a kegyetlen valóságba, hogy átformáljuk és megtanuljunk nem félni. Na de most megint oda érkezek, hogy ki? Mert én hiába próbálkozok, nincs hozzá elég energiám és főleg eszem, hogy megértsem, aztán megmondjam, megmutassam, hogy így kell ezt barátaim. Pinytyőke… izé Dobóka cirkusz, világszám (dobpergés) produkcióóó! Nem féltem!
Áh, ezt én nem tudom, azért is elmélkedtem hazafelé hátasomon tekerve, hogy ki, és hogyan? Mert ugye Isten nem téved. Már csak e nagyon jelentős tény miatt is érdemes Őt komolyan venni. Igen jól gondolják, most szépen lassan áttolom a felelőséget valakire. Ha már a tételünkben evidenciaként szerepel, hogy a családok rettegnek, akkor ugye a szülői kép most nem segít, nézzünk tovább. Magasabbra. A kis félelmeink egy függés okán vannak úgy, ahogy. A mindennapi kenyerünk, kis házikónkban, gyermekeinkkel. És az, hogy a napomból munkával elrabolt idő mennyire elég a négy fűtött fal közt – lesz-e kenyér, kacsa, benzin, kakijelzős, zenélős bili – még jobban függ a mindenkori elosztóhatalomtól. Azért elosztó, mert ez egy nagyon jó szó a politikai helyett. Az én szellemi színvonalammal is érthető. Hogyan oszt, kiknek, mennyit és miért. Ha a helyes arányban igyekszik tenni, akkor legalább a mindennapi kenyér miatt nem kell remegnie az átlagnak. Aggódjon egészség, időjárás, futballmeccs, gyermeke ártatlansága miatt. De figyelve a parlamenti, városházi közvetítéseket feltűnhet, hogy bizony ők is félnek. Mármint a kártyaasztalnál keverők, osztók. Ez persze teljesen természetes, hiszen nekik is van asztal, házikó és kamra a vagyonnyilatkozatuk megfelelő rublikáiban. És a többségnek az osztás a kenyérkeresete, így igyekszik azt megtartani. Az elmúlt néhány évben pedig e megtartásra mennek el a félelemerőművel termelt drága energiák. És Szegeden sem másként. Az pedig, hogy nemrég egy beszélgetésen elhangzott, ne féljetek, semmit sem számít. Persze elhangzott a szeretet szó is. Na de mindegy, félünk… na jó egy kicsit szeretünk. Vagyis ahogy félünk, úgy szeretünk.

Előző sztori

BL-csaták között: meggyűlt a Pick baja a Komlóval

Következő sztori

Móra-múzeum: Rocktörténet - bakeliten

Legutóbbi hasonló cikkek