Bulvár

Milliókat kért, három évet kapott

Milliókat kért, három évet kapott

2008. október 16., csütörtök
Milliókat kért, három évet kapott

Fotó: Gémes Sándor - SZEGEDma

Három év börtönnel sújtotta jogerősen csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a férfit, aki több millió forintért azt ajánlotta egy hozzá forduló nőnek: elintézi, hogy megszüntessék az asszony élettársának előzetes letartoztatását.

A korábban már többször büntetett 25 esztendős szegedi lakhelyű férfi 2007 januárjában egy ügyvédi segítséget kereső, hozzá forduló nőnek, akinek élettársát őrizetbe vette a rendőrség, azt mondta, 3-4 millió forintért – amely összeg, mint állította, kenőpénznek kell – el tudja intézni, hogy a férfi előzetes letartóztatását megszüntessék. A segítséget kérő nő ennyi pénzzel nem rendelkezett, ezért úgy gondolta, ismerőseivel megbeszéli, mit tehetnének, de azok a vádlott által felvetett megoldást ellenezték. Néhány nappal később egy szegedi parkolóban a vádlott ismét találkozott a hozzá segítségért forduló nővel, valamint annak egy ismerősével, a későbbi sértettel. Itt már arról beszélt a vádlott, hogy 4 millió forint fejében rendőröket és ügyészeket veszteget meg azért, hogy a nő élettársát szabadon engedjék. Pénz átadására ekkor sem került sor, a nő ismerőse a vádlott által javasoltakat elvből helytelenítette. Ezt követően a vádlott még több alkalommal találkozott a nővel, és elmondta, az asszony ismerősének legalább 2 millió forintot ki kell fizetnie, mert ha ezt nem teszi meg, úgy több emberrel kimennek a lakására, és ott a sértettet és családját meg fogják verni, és a házát is felgyújtják. A sértett nem engedett a fenyegetéseknek, hanem büntetőfeljelentést tett a rendőrségen. A táblabíróság befolyással üzérkedés bűntettében és zsarolás bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a férfit, és jogerősen három év börtönnel sújtotta.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.