Egyetem

Közös mesterszakos felvételi négy bölcsészkaron

Közös mesterszakos felvételi négy bölcsészkaron

2008. október 28., kedd
Közös mesterszakos felvételi négy bölcsészkaron

Közös mesterszakos felvételi rendszerben állapodtak meg az ELTE, a Szegedi Tudományegyetem, a Debreceni Tudományegyetem és a Miskolci Egyetem bölcsészettudományi karai, hogy megőrizzék a jövőben a tudományegyetemeken megszerezhető mesterszakos diplomák értékét - közölte az ELTE az MTI-vel.

Nagy létszámban mesterszakok először 2009 szeptemberében indulnak a bölcsészképzésben. A megállapodást a négy nagy egyetem azért tartotta szükségesnek, mert a jogszabályok értelmében az egyes intézmények döntik el, hogy a 100 pontos felvételi rendszerben a szóbeli és az írásbeli vizsgára hány pontot adnak - olvasható a közleményben. Véleményük szerint a kizárólag szóbeli vizsgára épülő felvételi rendszer nem biztosít megfelelő színvonalat, ezért az érintett intézményekben indított összes akkreditált bölcsész mesterszakra azonos felvételi rendszerben veszik föl a hallgatókat. A közleményben tudatták azt is, hogy mivel országosan nagy az információhiány a mesterképzésekről, az ELTE BTK november 14-ére "Mesterek napja" címmel országos tájékoztató napot hirdet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.