Kultúra

Íróportrék a Fekete Házban

Íróportrék a Fekete Házban

2008. október 14., kedd
Íróportrék a Fekete Házban

Íróportrék néven nyílik tárlat szerdán a Fekete Házban, a Móra Ferenc Múzeum történeti kiállítóhelyén. A kiállításon huszonnégy íróról harminc fotó lesz megtekinthető. A képeket Dömötör Mihály, múzeumi fotós készítette, és felvételein legendás, már nem élő művészek portréi mellett ma is alkotó írók képmásával is találkozhatnak az érdeklődők, így az október 15-én 16 órakor nyíló kiállításon egy társaságot alkot Bohumil Hrabal, Fejtő Ferenc, Baka István, Kertész Imre, Nádas Péter és Darvasi László - tájékoztatott Medgyesi Konstantin sajtóreferens.

„Íróportréinak ihletője a dokumentátor kötelességtudata: megörökíteni az elmúló történések egy-egy szereplőjét, mozzanatát. Az események vizuális archívumából azonban utólag óhatatlanul kiválik egy-egy emlékezetes arc, amelynek tulajdonosa nemcsak irodalomtörténeti szempontból érdekes vagy fontos, hanem mint arc, mint egy-egy személyiség koncentrátuma, azaz mint fotó is érdekes" - mondja

Lengyel András,

a Móra Ferenc Múzeum irodalomtörténésze, aki szerint minden lehetséges fotótárgy közül a legérdekesebb az ember, aki nemcsak része saját kis- és nagyvilágának, de egyben alakítója is. Az íróportrék sorozata személyiségtörténeti dokumentáció is. „S a fotó, mely erősebb, mint a szó, azzal, hogy rögzít valami szóval teljesen vissza nem adható, bonyolult személyiségtörténeti összefüggés-rendet, szavak nélkül is bázisát adja önismeretünknek" - véli az Móra-múzeum irodalomtörténésze.

Dömötör Mihály

1980 óta a Móra Ferenc Múzeum fotógráfusa, s munkája egyik része, hogy azokon a szegedi rendezvényeken, amelyek irodalomtörténeti szempontból érdekesnek vagy fontosnak ígérkeznek, ott legyen s fényképezzen. A kiállított portrésorozat egy kis szegedi irodalomtörténet is, hiszen szegedi és Szegedre látogató írókat mutat meg. Az „Íróportrék" - szegedi írók, írók Szegeden című kiállítást

Füzi László

, a Forrás főszerkesztője nyitja meg a Fekete Házban (Szeged, Somogyi u. 13.). A tárlat 2009. január 31-ig tekinthető meg.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.