Közélet

Csongrád és Temes megye: híd a két ország között

Csongrád és Temes megye: híd a két ország között

2008. október 15., szerda
Csongrád és Temes megye: híd a két ország között

Fotók: Gémes Sándor

Közös díszközgyűlést tartott szerdán a megyeházán Csongrád megye és romániai testvérmegyéje, Temes. A két képviselő-testület tagjai együttműködést, valamint közös fejlesztéseket kezdeményeztek a közlekedés, a turizmus, illetve az árvíz elleni védekezés területén - lándzsát törtek egyebek mellett a Szeged és Temesvár közötti közvetlen közúti és vasúti közlekedés zökkenőmentessé tétele, illetve a magyarcsanádi híd helyreállítása mellett. Az ülésen a határon túli ingyenes egészségügyi szolgáltatásokra jogosító kártya bevezetésről is szó esett.

A díszközgyűlést a vendéglátó Csongrád Megyei Közgyűlés elnöke,

Magyar Anna

vezette, aki a napirendi pontokban szereplő előterjesztések többségét közösen jegyezte Temes megyei kollégájával,

Constantin Ostaficiuckal

. A határozati javaslatokról a Csongrád Megyei Közgyűlés tagjai az ülésen szavaztak is, a Temes Megyei Tanács képviselői is megerősítették a döntéseket, de ők odahaza a saját jogrendjüknek megfelelően még egyszer szavaznak majd a tartalmi kérdésekről.

Együtt a magyarcsanádi hídért

Az együttes ülés támogatásáról biztosította Csongrád és Temes megye együttműködését a közlekedési infrastruktúra fejlesztése terén, ennek szellemében közösen kívánják feltárni a határ menti közlekedés hiányosságait, s a továbbiakban erőteljesen ösztönzik a két megye közötti személyi- és áruforgalom bővítésére irányuló beruházásokat. Döntés született több közlekedésfejlesztési elképzelés ügyében. A két megye képviselői támogatják a Szeged-Temesvár vasútvonal újjáélesztésének tervét (a két város között a pálya jórészt megvan, így túlnyomórészt a pályarekonstrukciót és hálózatfejlesztést kell végrehajtani, illetve fontos elem a tervezett harmadik szegedi Tisza-híd felépítése), valamint a Magyarcsanád és a romániai Nagycsanád közötti Szent Gellért híd újjáépítését (az engedélyes tervek EU-s támogatással már elkészültek). Elhatározták továbbá a Szeged-Nagylak-Arad-Temesvár közötti közúti gyorsforgalmi kapcsolat kiépítése ügyében történő közös fellépést, valamint a Kiszombor és az országhatár közötti kerékpárút folytatását a határ romániai oldalán. Mindezekre a beruházásokra a magyar és a román fél is uniós forrásokat tervez lehívni.

A Csongrád és Temes megyei képviselők hitet tettek az intézményi-pályázati együttműködés mellett is. Ennek értelmében a két fél elmélyíti kapcsolatait múzeumi-kulturális, vállalkozói-gazdasági és iskolai-oktatási téren - az érintett területek szakembereinek bevonása mellett. A harmadik napirendi pontban a turisztika került terítékre: a két önkormányzat megegyezett abban, hogy rendezvényeiket folyamatosan közzéteszik a testvérmegyék honlapján, az adott ország nyelén. A további elképzelések között közös kiadványok megjelentetése, valamint a szakkiállításokon való együttes szereplés fogalmazódott meg.

A külügyminiszterekhez fordulnak a megyei elnökök

A közgyűlések - a Temes megyei elnök előterjesztése alapján - támogatásukról biztosították a két megye közös árvízvédelmi együttműködéséről szóló tervezetet. Eszerint a mindkét megyét sújtó árvizek esetén határon átnyúló regionális együttműködéssel fogják enyhíteni a katasztrófa okozta károkat, közös lépéseket tesznek a megelőzés érdekében, illetve szükség esetén segítik a bajba jutott szomszédot - mindez azért lenne fontos, hogy a vészhelyzetben ne Budapesthez vagy Bukaresthez kelljen fordulni, mert így a fellépés óhatatlanul időveszteséggel jár. Az ülés utolsó részében a politikusok tájékoztatót hallgattak meg továbbá az eurorégiós egészségbiztosítási kártyával kapcsolatos elképzelésről. A belga-német-holland modellt alapul vevő javaslat szerint a Duna-Körös-Maros-Tisza Eurorégió biztosított lakosai egy külön kártya birtokában térítésmentesen vehetnék igénybe az eurorégió teljes területén - amibe beletartozik Bács-Kiskun és Csongrád megyéken kívül a szerbiai Vajdaság, valamint a romániai Temes, Arad, Hunyad és Krassó-Szörény megye is - az egészségügyi szolgáltatásokat. A felmerülő ellátási költségeket az érintett egészségbiztosítókkal rendeznék az intézmények. A Csongrád megyei kórházak és klinikák már megtették ajánlatukat, hogy milyen szolgáltatásokat tudnának felajánlani a határon túlról érkezőknek. Jelenleg folyamatos tárgyalások zajlanak az egészségbiztosítási pénztárak között a kivitelezést illetően.

Az ülésen elért eredményekről Magyar Anna és Constantin Ostaficiuc levelet fogalmaz meg

Göncz Kinga

magyar, illetve

Lazar Comanescu

román külügyminiszter részére. A megyei elnökök a miniszterek közbenjárását kérik, hogy a két megye közösen megfogalmazott célkitűzései szóba kerüljenek s támogatást nyerjenek Magyarország és Románia október 22-i, szegedi közös kormányülésén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.