Közélet

Egyéves az integráció - új pályázat az I-es kórházra

Egyéves az integráció - új pályázat az I-es kórházra

2008. szeptember 4., csütörtök
Egyéves az integráció - új pályázat az I-es kórházra

Fotók: Gémes Sándor

Bár kisebb fennakadások voltak, összességében zökkenőmentesen zajlott a szegedi egészségügyi integráció első esztendeje - mondta Szabó Gábor (képünkön középen), a csongrádi megyeszékhely kórházát és rendelőintézetét tavaly október óta működtető Szegedi Tudományegyetem (SZTE) rektora csütörtökön. Botka László polgármester (jobbra) pedig bejelentette: új pályázatot írnak ki az I-es kórházra.

Az integráció elsődleges célja az, hogy az a magas szintű betegellátás álljon mindenki számára rendelkezésre, amelyet a Szegedi Tudományegyetem már korábban is nyújtott a pácienseknek - mondta a felsőoktatási intézmény vezetője sajtótájékoztatóján. A klinikai központ gazdálkodása stabilizálódott, nem okozott megrázkódtatást az új intézmények átvétele - tette hozzá a professzor.

Pál Attila

, a klinikai központ vezetője

(felső képünkön balra)

elmondta, az önkormányzati kórház és rendelő átvételével összesen 1790 ágyon gyógyítanak az egyetemen, amely így az ország egyik legnagyobb egységes egészségügyi ellátó intézményévé vált. Az első esztendőben végrehajtott lépések az egységes szakmai színvonal kialakítását, a párhuzamosságok megszüntetését, a hatékonyság javítását szolgálták. Az egyes szakterületeken ügyeleti, készenléti szolgálatokat egy telephelyre vonják össze, s csökkentették a laborok számát is - közölte az elnök. A professzor hangsúlyozta, a betegellátásban résztvevő orvosok, ápolók közül senkit nem küldtek el, az átfedések megszüntetéséből adódó létszámcsökkentés csupán a műszaki és adminisztratív területeken volt. Az egyetem saját, illetve az önkormányzattól kapott és pályázatokon elnyert forrásokból számos fejlesztést hajtott végre, s az Arc- és Állcsontsebészeti Klinika kialakításával egy új szakterület is megjelent Szegeden - mondta Pál Attila.

Várhatóan még szeptemberben döntenek az egyetem pályázatáról, amely nyomán több mint 12 milliárd forintos költséggel egy új 265 aktív és 34 intenzív ágyas klinikai tömböt kívánnak létrehozni - mondta a professzor. Hozzátette: szintén uniós forrásból tervezik a sürgősségi ellátás fejlesztését is.

Botka László

(MSZP) polgármester közölte: az önkormányzat megvásárolja az egyetemtől a pszichiátriai intézet Pulz utcai épületét, melyet ezt követően a szomszédos I-es kórház ingatlanjával együtt hirdet meg értékesítésre 1,2 milliárd forintos alapáron. Ezt azt jelenti, hogy Botka az I-es kórházra korábban kiírt pályázat felfüggesztését javasolja a közgyűlésnek. A tervezett új pályázaton befolyó vételárból 500 millió forintot az SZTE kapna, a fennmaradó összegből pedig az önkormányzat kiépíti a tervezett klinikai fejlesztéshez kapcsolódó közműhálózatot - tudatta a politikus.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.