Az elmúlt napokban hivatalossá vált, hogy Morvai Krisztina vezeti a Jobbik Magyarországért Mozgalom képviselői listáját a 2009-es európai parlamenti választásokon. A 45 esztendős büntetőjogász 2006-tól tett szert komolyabb ismertségre és népszerűségre a közéletben, mikor a kormányellenes tüntetéseken történt rendőri túlkapások áldozataiért emelt szót. Az EP-választásokon való indulással Morvai Krisztina immár pártpolitikai mezőben is megmutatja magát, ugyanakkor hangsúlyozza: sem párttagságot, sem pártfunkciót nem vállal. A SZEGEDma.hu döntésének körülményeiről és politikai szándékairól kérdezte.
– Akárhogy is nézzük, mindenféleképpen kockázatos döntést hozott, mikor népszerű és sikeres közéleti személyi személyiségként elvállalta egy olyan párt EP-képviselői listájának vezetését, melyet minimum szélsőségesnek szokás bélyegezni a hazai közéletben, s melyet a hazai média „csinálói” minden eszközzel igyekeznek vagy elhallgattatni, vagy botrányokba keverni. Milyen körülményeket tett mérlegre, mikor megkapta Vona Gábor Jobbik-elnök felkérését?
– A felkérés elfogadása mellett szólt, hogy világosan látom: a hazám végveszélybe került. Magyarország válaszút előtt áll: vagy így megyünk tovább, s nem az európai átlagot közelítjük, hanem egy harmadik világbeli gyarmat szintjére süllyedünk, vagy pedig elhatározzuk végre, hogy visszafordulunk ezen az úton, felemeljük a fejünket, visszanyerjük az önbecsülésünket, s akkor valódi független európai demokrácia lehetünk!
Mikor nagyon nagy a baj, az úszni tudónak menteni kell a fuldoklót. Úgy éreztem, hogy ha a Jóisten adott tálentumot erre, s ha már az emberek egy része megszeretett, s hitelesnek tartja, amit mondok, akkor talán része a küldetésemnek, hogy megpróbáljak élni ezzel a lehetőséggel.
Négy éven át láttam az ENSZ-ben a strasbourgi európai emberjogi bizottság jogászaként dolgozva, hogy mennyire gyenge a magyar diplomácia: külkapcsolati rendszerünk olyan, hogy mindig mindenért bocsánatot kérünk. Az Európai Unióban sem volt még eddig igazi kemény magyar érdekérvényesítés, így itt az ideje, hogy valaki nagyon határozottan, a lehető legkevesebb engedményt téve álljon ki az ország érdekeiért, jövőjéért. Én pedig alkalmasnak tartom magam erre a szerepre.
Ami viszont a felkérés elfogadása ellen szólt, az valóban az a tény, hogy a Jobbikot teljesen besározták a magyar közéletben, amiben a médiának is nagyon komoly felelőssége van.
A patkány és a mókus
– A média mint hatalmi ág felelősségéről nehéz lenne vitatkozni, az viszont érdekes kérdés, vajon az ön kapcsolódása a jobboldali radikális párthoz megváltoztathatja-e a Jobbikról a széles tömegekben kialakult vagy kialakított képet…
– Nézze, mindenki ismeri azt az alapviccet, hogy mi a különbség a patkány és a mókus közt: tulajdonképpen semmi, genetikailag nagyon hasonlítanak, csak a mókusnak nagyon jó a médiája! Elképesztő tanulmány lehetne bármilyen kommunikációs iskolában, hogy mennyire más valójában ez a párt, illetve mennyire más ember Vona Gábor, mint amilyennek a hazai média döntő többsége lefesti. Igen, valóban fennáll a veszélye, hogy én is besározódom, ugyanakkor viszont talán éppen az én határozott fellépésem vezet oda, hogy végre meghallgatják a Jobbikot.
Nem leszek pártpolitikus, csak az EP-képviselői lista vezetését vállaltam, s továbbra is folytatom az emberijog-védő munkámat, csak kicsit más szerepben. Tehát természetesen kapcsolódni fog a nevem a Jobbikhoz a nevem, ugyanakkor a kompromisszum abban áll, hogy személyemben civil, független maradok.
– Őszintén, hisz benne, hogy ilyen sajtóviszonyok közepette és ilyen pártpolitikai környezetben meg tudja őrizni a függetlenség látszatát?
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon hamar le fognak tisztulni a viszonyok, s az emberek leszámolnak a látszatigazságokkal. Van mintegy 40 százaléknyi bizonytalan szavazó, őket szeretnénk megszólítani elszántságunkkal, a magyar érdekek határozott képviseletével. A többségük úgy gondolja, nem érdemes elmenni szavazni, mert úgyse történik semmi az érdekükben, senki nem tesz értük semmit. Viszont ha látják, akad olyan hiteles szereplő a közéletben, a politikában, aki valóban elszánt arra, hogy változtasson, meggyőződésem, hogy meg tudjuk mozdítani a tömegeket.
Elég a nadrágszíjhúzásokból!
– Vona Gábor a szegedi sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy az európai parlamenti választás a Jobbik látványos megerősödését hozhatja. Volt már a rendszerváltozás óta olyan – igaz, országgyűlési – választás Magyarországon, mikor is egy baloldali kormány regnálása, egy igazán megszorítós időszak után egy jobboldali radikális párt komoly meglepetést okozott, s egyesek nagy örömére, mások megdöbbenésére átlépte az öt százalékos küszöböt. Ön szerint születhet hasonló eredmény 2009-ben?
– Mélyen hiszek ebben, különben nem is vállaltam volna el a listavezetést. Az emberek csalódottak, rengeteg fájdalommal élnek együtt, s azt éreztetik velük, hogy nem fontosak, másodosztályú állampolgárai a hazának és Európának. Ha végre felismerik, most itt a lehetőség, hogy önbecsülést nyerjünk, felemeljük a fejünket – hiszen már bocsánat, de miért lenne Magyarország végzete, hogy állandóan nadrágszíjat kelljen húzogatni, hiszen minden adottságunk megvan arra, hogy sikeres ország legyünk, jól érezzük magunkat a világban -, akkor szerintem ennek megfelelő eredmények fognak születni a választáson.
– Abban az esetben, ha a Jobbiknak, az ön által vezetett listának mégsem sikerülne már jövőre a végleges áttörés, elképzelhetőnek tartja-e későbbi szerepvállalását is a magyar pártpolitikában, vagy csak erre az egy alkalomra száll ringbe?
– Hú, ez nagyon, de nagyon nehéz kérdés! Nem tudom elképzelni, hogy ha nem lesz áttörés, mi lesz ezzel az országgal, hová lehet még zuhanni? Én érzelmes ember vagyok, emberi történeteken keresztül szemlélem a hazám sorsát. Mára oda jutottunk, hogy bemegyek egy picike falusi közértbe, s a tulajdonos asszony könnyes szemmel mondja, lassan be kell zárnia, hiszen nem bírja a versenyt az egyik külföldi áruházlánccal, s három alkalmazottjából egyet már el kellett bocsátania – az utcára kerülő, gyerekét egyedül nevelő anya kénytelen külföldre menni háztartási alkalmazottnak.
Hát milyen politikai vezetők azok, akik természetesnek veszik az emberek elszegényedését, a vállalkozók, a gazdák, a munkavállalók tönkremenetelét, a külföldiek és multik előnyösebb helyzetét a saját polgárokénál?
Tizennyolc esztendővel a rendszerváltozás, négy évvel az EU-s csatlakozás után ott tartunk, hogy az emberek kénytelenek elhagyni hazájukat, s inkább vállalják a cselédsorsot külföldön, hogy a megélhetésüket biztosítsák. Folyamatosan csúszik ki a talaj a lábunk alól, veszítjük el hazánkat, gyökereinket. Most nem lehet években, csupán hónapokban gondolkodni, hogy megmentsük a hazánkat. Nem is merek belegondolni, hogy nem lesz változás jövőre…
