Vélemény

Levél Szívnek

Levél Szívnek

2008. szeptember 26., péntek
Levél Szívnek

Kedves Ernő! Bár most elfelejtetted megkérdezni, hogyan és merre, netán miért úgy pattog a labda e felhőfröccsös évszakban, ahogy, azért elmondom... A szereplők évek óta ugyanazok, és ugyanazt teszik. Oldalakban kellene neked elmagyaráznom, hogy mit alakított Szegeden az építőipari cég, és mire készül az acélvárosban, ki kinek a kicsodája, és miért elkötelezettje, kinek kell a stadion, mennyi pénzt és hova stb.

Tegnap tartalmas estét sikerült eltöltenem. Hála Darvasi Lászlónak, aki készülő regényéből és Szív Ernő tárcáiból olvasott fel a Grand Caféban. Sok minden átfutott az agyamon, miközben a tizenkilencedik századi Szegeden utaztam. Eszembe jutott első találkozásunk például, amikor egy átváltozást követően a Délmagyarország sporttudósítójaként kísérte el Darvasi a szegedi focicsapat ifi korosztályát - ahol én épp cserekapusként asszisztáltam a dobogós helyezéshez - Spanyolországba, egy süteményillatú városba. Ezt követően a foci révén - ő is kapus volt egykor - mindig beszéltünk néhány szót, ha találkoztunk. A futballról természetesen. Később egy merész, meggondolatlan pillanatomban tollat ragadtam én is. Így néha már az irodalomról is mertem kérdezni őt; igencsak bátortalanul. Hétfő és talán csütörtök reggelente a tárcáit olvastam mindaddig, míg a százéves napilap új vezetése meg nem szüntette a rovatot. Próbáltam ellesni néhány betűfogást, mondatcselt, írásjelreceptet. A tárcaíró pedig - még ha el is költözött Szegedről - ugyanilyen érdeklődéssel várta a vasárnap vagy a hétfő reggeleket, hogy a Nemzeti Sportban elolvassa a Tisza-parti focicsapat győzelméről szóló tudósítást. Mindaddig, míg egy újabb szélhámos tulajdonos miatt meg nem szűnt a klub. A felolvasóest után egy-két pohár balatoni chardonnay áldásától felfedeztem ezt az őrült összefüggést, ahogy az a bizonyos minden, mindennel... És mikor a rozé után egy szekszárdi vörössel lezártam az estét, már azt is tudni véltem, hogy a nagy étterem nagy asztalának déli szélénél feltálalt kedves kis bográcsban mitől nem olyan az a halászlé, ahogy anyám szokta. A tollorrú, irodalmi kecsegéről nem mernék egy sort sem. Különleges hal ez, mindig csak távolról, tudják - majd legközelebb megkóstolom. Viszont a sörhasú tavi pontyot annál inkább, igen azt, amelyik a farkával még akkor is a ficakba üti a labdát, mikor már boroshordónyi levegőt nyelt. Ezért most, visszacsöppenve a mindennapok fakó levébe, úgy döntöttem, megírom Szív Ernőnek, mit olvastam ki a pontyszemekből. Kedves Ernő! Bár most elfelejtetted megkérdezni, hogyan és merre, netán miért úgy pattog a labda e felhőfröccsös évszakban, ahogy, azért elmondom. Szóval van ez az összefüggés, és tudod, a Tisza mellett sem másként. A szereplők évek óta ugyanazok, és ugyanazt teszik. Oldalakban kellene neked elmagyaráznom, hogy mit alakított Szegeden az építőipari cég, és mire készül az acélvárosban, ki kinek a kicsodája, és miért elkötelezettje, kinek kell a stadion, mennyi pénzt és hova stb. Nincs rá se neked, se nekem elég időm. Ezért inkább bemutatom neked Pászkány Árpádot, aki egy magyar származású milliárdos, és a kolozsvári focicsapatot néhány év alatt a harmadosztályból a BL csoportkörébe juttatta. - Üdvözlöm, Ernő! Egyszerű az igazság: „Ebbe a sportágba rendszerint két típusú vállalkozó fektet be: aki szereti a futballt, vagy az, aki a foci révén valamilyen másodlagos haszonra kíván szert tenni. Vannak, akik politikai vagy üzleti síkon akarják kihasználni a labdarúgás népszerűségét, és azon a jogcímen, hogy eltartják a futballcsapatot, juttatásokért zsarolják a városi, megyei önkormányzatot vagy a kormányt." Szegeden még csak az utóbbival találkozhattak, Ernő, ezért a feladatuk megkeresni a bőrgolyóba varrt szívet, aki ráadásul egy kincsesládát rugdos stoplisával; nem könnyű, de én szurkolok: hajrá!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.