A pénteki közgyűlés első részéről szóló beszámolónkban még azt írtuk, Botka László a szokottnál némiképp halványabbnak tűnik, délutánra már sikerült rendeznie a sorokat: egyebek mellett szánalmasnak és röhejesnek nevezte az ellenzéket, illetve az egyik jobboldali hozzászólást úgy kommentálta: úgy látszik, mégiscsak szükség lenne a Pulcz utcára. Nos, a baloldali többség ezzel szemben döntött a pszichiátriai gondozó áruba bocsátásáról, a leghevesebb vita azonban a Ligetfürdő-beruházás kapcsán alakult ki, mivel az ellenzék nehezen fogadta el, hogy a város 1 milliárd forint értéken beapportált vagyona mentén miként keletkezhetett 13,7 milliárdos jelzálog.
„Előbújt a szög a zsákból, avagy kiderült, hogy nincs is zsák, csak szög” – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Ligetfürdő-beruházás kapcsán kibontakozott polémiában. Gyimesi László ezzel arra utalt, hogy a projekt, illetve a város és a Hunguest Hotels Zrt. között megkötött szerződés egyértelműen a magánbefektető érdekeit szolgálja. Míg korábban arról volt szó, hogy azért kell bevonni a Hunguestet az üzletbe, mert a cég biztosítaná a 3 milliárdos önrészt, addig mostanra nyilvánvalóvá vált: ezt az összeget is hitelből kell fedezni, melyet – a polgármester kezdeti állításával szemben – nem is a Hunguest, hanem a 80 százalékban önkormányzati tulajdonú projektcég, a Ligetfürdő Kft. vesz fel. A jelenlegi konstrukció szerint a 3 milliárd hitel mellé másik 3 milliárd előfinanszírozási kölcsön, illetve 3,6 milliárd bankgarancia szükséges – mindezek mellé körülbelül 13,7 milliárdos jelzálogjog-bejegyezés társul. Minderre – így a városvezetés – az uniós előírások és a rendes banki feltételek miatt van szükség.
Solymos: „még a rövidet sem tudják elolvasni…”
A Fidesz-KDNP frakciószövetsége szerint viszont ha az üzlet veszteséges lesz, illetve a projektcég fizetésképtelenné válik, akkor a város elveszíti beapportált vagyonát. Botka László a 3 milliárdos hitellel kapcsolatban előbb kénytelen volt elismerni, hogy azt valóban a Ligetfürdő Kft. veszi fel, nem a Hunguest, ám azt mondta: azért a szállodacég készfizető kezességet vállal, a várost nem terheli felelősség. A vagyonvesztés veszélyével kapcsolatban pedig kifejtette: legrosszabb esetben a hitelező Magyar Fejlesztési Bank (MFB), azaz az állam tulajdonába kerül a korábbi önkormányzati fürdő. Póda Jenő fideszes képviselő erre ismét sarokba kívánta szorítani a polgármestert, mondván: a kormány egyértelműen az MFB privatizációjára készül… Botkánál itt szakadt el a cérna, Póda beszéde közben és felszólítása ellenére kiviharzott az ülésteremből.
Az ugyancsak fideszes Oláh János úgy érvelt, a beruházás nem a város, hanem egy jól meghatározható pénz- és korporációs oligarchia érdekeit szolgálja, s unokáink fogják nyögni, hogy az önkormányzat átjátssza vagyonát ennek a csoportnak a kezére. Párttársa, Kohári Nándor hozzátette: a 13,7 milliárdos keretbiztosítási jelzálog tükrében nyilvánvalóvá vált, a város jóval alulértékelt áron vitte be tulajdonát a projektcégbe, melynek üzleti terve még mindig nem ismert, s felügyelőbizottságában nincs is az ellenzék által delegált tag. Kalmár Ferenc KDNP-s frakcióvezető pedig azt kifogásolta, hogy egy ilyen léptékű projektet fél oldalas előterjesztésben igyekszik megmagyarázni a városvezetés. Solymos László (MSZP) alpolgármester szerint viszont nincs ezzel semmi probléma: „Azért nem adunk hosszabbat, mert a rövidet sem tudják elolvasni.” Az ügy kapcsán Botka László fontosnak érezte megvédeni a Szeviép cégcsoportot is az ellenzéki „személyeskedésektől”, mondván: a Szeviép hat éve nem nyert Szegeden közbeszerzést.
Botka: „nekik több eszük van…”
Ugyancsak egymásnak feszültek a felek az egészségügyi integráció és az I-es kórház, illetve a Pulcz utcai pszichiátriai gondozó eladása kapcsán. (Az ügyről portálunk egyébként már több alkalommal beszámolt.)
Az ellenzékiek szerint az integráció átgondolatlan, ráadásul semmiféle színvonal-emelkedést sem hozott, ráadásul a telephelyek száma sem csökkent, a polgármester erre megköszönte, hogy a jobboldali politikusok jobban értenek az egészségügyhöz, mint az egyetem és a klinikai központ vezetői, professzorai. Éppen ezért értetlenkedett azon is, miért akarják az ellenzéki képviselőnek az egyetemnél is jobban tudni, mi a jó az egyetemnek: „Ne magukból induljanak ki, nekik több eszük van” – fogalmazott.
Hüvös László fideszes frakcióvezető, Kalmár Ferenc és Péter Szilveszter (Fidesz) ugyanis arra hívták fel a figyelmet, hogy bizonytalan kimenetelű vállalkozás a pszichiátriai gondozót a Kátay utcai egykori nővárszállóba költöztetni, s kérdéses, 300 millióból felújítható-e az az épület. A városvezetés – módosítva a korábbi pályázati kiíráson – így az újabb konstrukcióban együtt kínálja eladásra a működtető egyetemtől (illetve a tulajdonos államtól) megvett Pulcz utcai ingatlant és az I-es kórházat.
Hüvös László és Haág Zalán (KDNP) arról beszélte, hogy felelőtlenség lemondani az I-es kórházról, mely Pozsonyi Ignác jóvoltából 200 éve szolgálja a szegedi egészségügyet. A korfát tekintve az ugyanis jól hasznosítható lenne a későbbiekben az idősgondozásban. Botka és az ellenzék kölcsönösen blöfföléssel vádolta a másikat, majd a szocialista politikus hozzátette: vállalhatónak tartja, hogy ő nem 200 éves épületekben képzeli el a szegedi egészségügy jövőjét. Haág Zalán felszólalására pedig így reagált: „Ez drámai volt, csak szükség lenne a Pulcz utcára!”
A jobboldal, illetve a sajtó jelen lévő képviselői – médiahovatartozástól függetlenül – ezt egyöntetűen a KDNP-s politikus elmeállapotára való utalásként értelmezték, ám a polgármester később, mikor Haág kikérte magának a tiszteletlenséget, értetlenkedett, majd tagadni igyekezett kijelentésének tartalmát.
A vitában már nem kapott szót Szabó László, a Szögedi Védegylet elnöke, a Fidesz-frakció tagja, aki a SZEGEDma.hu-nak kifejtette: azért is érthetetlen számára Botkáék álláspontja az I-es kórház tekintetében, hiszen a kultúrállamnak számító Angliában a csillogó-villogó idősotthonok 95 százaléka 100 évnél régebbi épületekben működik….
… és még mindig Székhelyi
Ami az ülés további részét illeti, az ellenzék a korábbi színidirektor, Székhelyi József felelősségét firtatta a színház gazdálkodásában mutatkozó hiány miatt – a közgyűlés újabb 47 milliót szavazott meg a teátrumnak, hivatalosan a szerkezeti átalakításra. Solymos László szerint viszont a hiányt régebb óta görgeti maga előtt a színház, Székhelyi személyi felelőssége nem állapítható meg. A jobboldali frakciók végül egyöntetűen támogatásukról biztosították az új igazgató, Gyüdi Sándor elképzeléseit. Egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, hogy a 125 éves színház címe Vaszy Viktor tér 1.-re változzon.
Az I-es kórházat és a Pulcz utcát érintő ügylet – melyet a jobboldal a Ligetfürdő-határozathoz hasonlóan nem szavazott meg – elfogadása mellett arról is döntöttek pénteken a képviselők, hogy a város 197 hektáros mezőgazdasági területet vásárol az államtól a logisztikai központ bővítése céljából. A konkrét adásvételről az állami vagyontanács árajánlatának ismeretében előreláthatólag decemberben tárgyalnak.
Szabó László szegedi vasúttörténeti emlékhelyek kialakítására vonatkozó képviselői indítványát a fejlesztési iroda felé utalták át forráskeresés céljából a városatyák. Kalmár Ferenc és Oláh János fásítási programot ajánlott a polgármester figyelmébe, aki szerint viszont ők minden kivágott fa helyett kettőt ültetnek, Hüvös László pedig parlagfűkommandó felállítását javasolta.