Egyház

Imában a közösség az egyénnél fontosabb

Imában a közösség az egyénnél fontosabb

2008. szeptember 3., szerda
Imában a közösség az egyénnél fontosabb

Az egységre nevel a zsidó-keresztény hagyomány

Fotók: Gémes Sándor

Kedden fejeződött be a 20. Nemzetközi Biblikus Konferencia Szeged. A kétnapos rendezvény fő témája az imádság volt. A SZEGEDma.hu Szécsi József teológussal (képünkön) is beszélgetett, aki Debóra énekéről - a vallástudósok szerint a legrégebbi, mai formában ránk marat bibliai szövegről - tartott előadást.

„Az imádságról azt lehet mondani, hogy a világnak egyfajta lélegzetvétele" - kezdte egy hasonlattal az interjút a neves vallástudós. „Az ember egyszerre racionális és irracionális lény. Olyanok vagyunk, mint a jéghegy: csak a fejünk látszik ki a vízből, de az irracionális valóság, az ösztöni, akarati, érzelmi életünk homályban van; viszont nagyobb a mozgatóereje, ezek a 'víz alatti' területek lényünk fő irányítói."

„Mi atyánk" és a Kaddish

A teológus szerint az imádság ezeken a területeken hat, ezért ez egy rendkívül fontos faktora az emberi létezésnek. A másikkal való kapcsolat, a másikra figyelés. Fohász a zsidóságnál és a kereszténységben is kétféle létezik: improvizatív és kötött. „Az előbbire példa a 'Mi atyánk', ami nem mellékesen szerintem zsidó eredetre vezethető vissza, a hellenisztikus zsidóságnak egy olyan volumenű imája lehetett, mint a Kaddish" - így Szécsi. „A héber hagyomány is nagyon komolyan vette az imádságot; a Talmud írja például, hogy a rabbiknak voltak saját imáik, amire megtanították növendékeiket. Az improvizatív imák napjainkban különböző keresztény közösségekben kezdenek divattá, szokássá válni."

Debóra éneke...

„A mostani konferencia azért is érdekes, mert az imákról szól, költészetükről, biblikus viszonylatokban" - folytatja a vallástudós. „Az ókori zsidóság ránk maradt szövegrendszere - ami az Ószövetség nyelvezete is - tartalmaz különböző énekeket, imádságokat, amelyek azért is érdekesek a tudomány számára, mert hordoznak történelmi adatrendszert is. Közvetítik az ókori kelet mitológiáját, az ókori zsidóság gondolkodásának fontos teológiai elemeit. Amiről én beszéltem, az Debóra éneke, a Bírák könyvének ötödik fejezete. Ezt a szövegemléket tartja a tudományos kutatás a Biblia legrégebbi írott, mai formában ránk maradt szövegének. Nehéz megállapítani, hogy mikor keletkezett, és hogy ki írta. A keletkezése körülbelül az 1200-as évekre tehető. Egy rendkívül fontos és szép szövegről van szó. Hozzá lehet nyúlni az előbb említett értelmezési vonalak mentén, de lehet az elemzés kiindulópontja az, hogy vajon a közösség mire értelmezhette e szöveget. És ez utóbbi megközelítés, ami érdekesebb lehet. Eddig igazából a szöveganalízis került előtérbe nem az értelmezés. Mondok egy példát."

...és az Énekek éneke

„Az első század végén, az ókori zsidó világégés után összeült a megmaradt zsidóság szellemi elitje" - mesélt tovább Szécsi József. „Megpróbálták rendbe rakni, ami a szent iratokból megmaradt. Ekkor került sor a Bibliának - keresztény értelemben az Ószövetségnek - a kanonizálására. Az Énekek énekénél többen azt mondták, hogy ezt nem lehet bevenni, mert ez egy erotikus ének, nem illik bele a korpuszba. Viszont volt számos rabbi, aki úgy érvelt, hogy itt másról van szó: Isten és Izrael kapcsolatáról. Így megmaradtak szent szövegnek. Az ókeresztény kor, a patrisztika például Istennek és az egyháznak, Jézusnak és Máriának a kapcsolatára vonatkoztatta e sorokat. Lehet, hogy az Énekek éneke az ókori kelet bizonyos részein valamiféle kocsmadaloknak volt a gyűjteménye, mégis másra vonatkozik. Az a lényeg, amire a közösség együtt gondol, mikor hallgatja a szavakat. Az imádságnál is először a közösségért fohászkodunk, és csak azután a személyes boldogulásért. Sajnos ez ma már kevésbé jellemző, főleg a hétköznapokban..."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.