Szórakozás

A SZESZ idén három produkcióval készült az évadra

A SZESZ idén három produkcióval készült az évadra

2008. szeptember 5., péntek
A SZESZ idén három produkcióval készült az évadra

Három előadást tervez a Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) a 2008-2009-es évadra műsorra tűzni; egy új darabot és két, korábban már látott produkciót élvezhet idén a közönség - jelentette be pénteken Czene Zoltán.

A SZESZ művészeti vezetője büszkén mondta el: arra, hogy több előadást tudnak színpadra állítani, a társulat nagy taglétszáma ad lehetőséget. Az ötéves színház idén műsorra tűzött egy

Heltai Jenő

vígjátéka nyomán született, romantikus mesejátékot felnőtteknek, a Némá de Leventét. A darab - amely a Reneszánsz év programsorozatához kapcsolódik - középpontjában a sodró szerelem és a férfi-nő közötti viszony áll, ugyanakkor nem hagyja figyelmen kívül azt a kort sem, amelyben maga a darab született, azaz 1936-ot. A szöveg mögötti komorság, rossz közérzet, mely érvényes a mai ember privátszférájára, kapcsolati hálójára; illetve a furcsa, fanyar "felhang" mintegy ellenpólusként jelenik meg az előadásban. A művészeti vezető szerint az előadás célja nem pusztán a gyönyörködtetés és szórakoztatás, hanem a gondolkodtatás lesz. Láthatja a közönség a Kell egy csapatot is, amelyet

Mándy Iván

, A pálya szélén című regényének és

Sándor Pál

, Régi idők focija című filmjének felhasználásával állítottak színpadra. Ezt az előadást 2007 márciusában már bemutatta a SZESZ, s az új évadban ismét műsorra tűzik. A rendhagyó előadás a közönség és a játszók viszonyát vizsgálja: az előadás során a nézőtéren ülők mint szurkolótábor vesznek részt a produkcióban. A harmadik idén színpadra állított előadás címe: Könyvtáros kisasszonyok és dr. K.H.G.-k. Ez az összeállítás a 2008-as Költészet Napjára készült, de továbbra is műsoron tartják.

Baka István, Darvasi László, Juhász Gyula, Katona Judit, Kocsis Gábor, Nagy László, Örkény István, Petőfi Sándor, Simai Mihály, Tandori Dezső, Weöres Sándor

segítségével igazi csemege az est az irodalom kedvelőinek,

Chopin

zenei világával fűszerezve. Az összeállítás külön érdekessége, hogy közülük sokan szegedi kötődésűek. Ezt egyébként a művészek ajánlják felsőtagozatos általános iskolásoknak, középiskolásoknak egy rendhagyó irodalomóra keretében is. A társulatot egyébként 2003 nyarán

Czene Zoltán

hívta életre, azzal a céllal, hogy - értékes és nem utolsó sorban sikeres produkciók létrehozása esetén - az eddigi hagyományokra épülő, de új értéket is létrehozni tudó együttessé váljon egy harmincezer hallgatóval rendelkező egyetemi városban. Szegeden nagy hagyományai voltak az egyetemi színjátszásnak, fesztiváloknak, s közel húszéves hiányt pótolt az együttes újjáalakulása. A csaknem 40 fős társulat tagjai nagyrészt egyetemisták és főiskolások. A SZESZ tanévenként és évadonként egy új produkció létrehozását vállalja. Az előadásokat folyamatosan műsoron tartja, így néhány év alatt kialakulhat egy ún. kisrepertoár-rendszer, amelyet így nem csak egy "generáció" láthat. A SZESZ társulatának állandó tagjai is vannak, de tanévenként tart meghallgatásokat. Az együttes szakmai céljai között szerepel, hogy amatőr színházi társulásból professzionális alkotóműhellyé váljon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.