Szórakozás

"Táj - él" - Fotókiállítás a múzeumban

"Táj - él" - Fotókiállítás a múzeumban

2008. augusztus 11., hétfő
"Táj - él" - Fotókiállítás a múzeumban

Fotó: Gémes Sándor

Pénteken nyitották meg Hagymás István, Szlovéniában élő magyar alkotó „Táj - él" című fotókiállítását, melyen közel negyven kép látható.

A tárlatot

Szamódy Zsolt

fotóművész, a Magyar Fotóművészek Szövetségének elnöke nyitotta meg. A fotóművész úgy fogalmazott, a kiállított képek átmenetet képeznek a fotógráfia és a fotóművészet, valamint a természetfotók és az absztrakt képalkotás között. A pszichológiából ismert Rorschach-teszthez hasonlóan - amikor egy lapra tintafoltot ejtenek, és azt félbehajtják, majd a kapott képhez kapcsolódó asszociációkat vizsgálják - a képekben a fantázia által új alakzatok tárulhatnak elénk. „Ez egy olyan kiállítás, ami nemigen igényel magyarázatot" - mondta nyitógondolataiban

Gaskó Béla

, a Móra Ferenc Múzeum igazgatóhelyettese. Körben a teremben harminckilenc újrakonstruált, összevágott, tükrözött (és trükközött) természeti mozaikfotókat lehetett látni. Az ablakrácsozattal bontott, montázsszerű képfelületeken egy-egy táj képe, felhők, folyórészletek, vízben tükröződő naplemente, vagy ágakon átszűrődő napfény jelenik meg többszörösen, tükrözve - legalábbis elsőre úgy tűnik, mintha az ablakrács tükörtengely lenne, és mégsem igazán az; a kép egészleges szemlélése a furcsa szimmetria(keresés)-érzeten túl egy plusz alakot, olykor-olykor talán egy arcot, vagy a többszörös képrészletekkel kanyargó folyót rajzol ki. A kiállítás címe gondolkodásba ejtheti a figyelmes látogatót: nemcsak élő tájat, de élekkel - ablakrácsokkal - bontott tájképekre is asszociálhat.

Hagymás István

- aki fotóival már többször szerepelt a Szegedi Szalon tárlatain is - Szlovéniában magánpraktizáló orvos, pszichiáter, aki Debrecenben az orvostudományi egyetem mellett művészettörténeti tanulmányokat is folytatott. A kiindulópont - mint az alkotó nyilatkozta - az volt, hogy másodéves medikus korában

Pap Gábor

művészettörténésznél hallgatott egy előadást

Csontváry Kosztka Tivadarról

. A művészetelmélet mellett bekapcsolódott a Debreceni Fiatal Fotóművészek Studiójának munkájába, s tagja lett a legendás „Műhely 67" szellemét őrző fotóklubnak. Az elmúlt negyven évben több mint harminc egyéni kiállítást és több mint száz csoportos tárlaton való szereplést tudhat maga mögött, fotói Magyarország és Szlovénia mellett Bulgáriába, Norvégiába, Szerbiába, Horvátországba, Németországba, Ausztriába és Szlovákiába is eljutottak. A fotókiállítás augusztus 8-tól október 19-ig látható a Móra Ferenc Múzeum második emeleti kiállítótermében.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.