Szikora János: Új legendát teremtünk

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Ma a Szegedi Szabadtéri Játékok színpadán is bemutatkozik az új István, a király. A darabról, az újrarendezésről Szikora Jánost kérdeztük. A rendező pályája egyik legnagyobb kihívásának tekinti az István Dóm téri színrevitelét.

– Negyedszázados darabról van szó, amit biztosan óriási kihívás újrarendezni.

– Így van, az első pillanattól kezdve éreztük, hogy mindenki elvár valamit tőlünk, leginkább azt, hogy a huszonöt évvel ezelőtti előadást – amely valóban már egy élő legenda – is sikerüljön felülmúlni. Meg kell hogy mondjam, mi erre az első előadásra nem úgy tekintettünk, mint egy ellenfélre, akit le kell győzni, hanem szerettük volna újrafogalmazni a darabot. Annál is inkább, hiszen az előadásban szereplők kilencven százaléka még nem is élt huszonöt évvel ezelőtt. Az ő számukra ez a legenda, aminek a nyomába eredtünk, egy mese. Tulajdonképpen a nem titkolt szándékunk az volt, hogy nem versenyzünk egy legendával, hanem egy új legendát teremtünk.

Levenni a jelmezt

– Milyen szemlélet áll a rendezése mögött?

– Nagyon fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ezt az előadást most egy társulat, méghozzá egy olyan társulat valósítja meg, akik számára a történelem a múltunk egy epizódja, és nagyon hangsúlyosnak érzem ebben az előadásban, hogy civil ruhában jelennek meg, és civil ruhában fejezik be a szereplők a történetet. Azt a történetet, amelyben érdekek, hatalmak csapnak össze különböző jelmezekben, különböző ideológiákban. Az én számomra a jövőnek az a nemzedéke a zálog, akik nem öltöznek különböző egyenruhákba, akik nem válnak különböző ideológiák szószólóivá, hanem megmaradnak szabad és független embereknek. Nagyon szeretem az előadásban, hogy az ezekben a srácokban lévő fiatal erő úgymond nem elkötelezett, hanem szabad és független, és rendkívül imponáló az a játékos kedv, ahogyan életre keltik ezeket a hol szimpatikus, hol antipatikus figurákat, de végülis az előadás végén megszabadulnak ezektől a jelmezektől, levetik maguktól – tulajdonképpen maguktól az ellentétektől igyekeznek megszabadulni.

– Milyen együttdolgozni A Társulattal?

– Nagyon imponáló a fiatalságuk, a lendületük, a dinamizmusuk, a nyitottságuk, tehát csupa-csupa olyan tulajdonság, amelyeket az ember a profi színészek világában már nehezen talál meg.

Meglepő és megnyerő

– Hogyan tekint most az István, a királyra, a rendezői pályáján hol helyezné el?

– Kétségtelen, hogy a rendezői pályám egyik legnagyobb kihívása volt ez a darab, de valamiképpen beleilleszkedik abba a sorba, amit mondjuk az új Nemzeti Színház megnyitásakor a Tragédia megrendezése, vagy pár évvel ezelőtt itt a Dóm téren a Bánk bán színrevitele jelentett. Vagyis olyan nagy, az emberek kultúrtudatában lévő idoloknak a megrendezése, ami mindig magában rejti azt a veszélyt, hogy a közönségben él egy várakozás, amit ha nem elégítünk ki, akkor csalódottak lesznek. Ezért végtelenül kényes kérdés ezekhez a darabokhoz hozzányúlni, és én az István, a király esetében is őszintén féltem attól, hogy vajon az emberekben élő emlék nem csap-e át egy olyan elvárásba, amit mi nem tudunk teljesíteni. Azt kell hogy mondjam, ez az előadás, amit most létrehoztunk, meglepi az embereket, de – már a sok ezredik nézővel való találkozás után mondhatom – meg is nyeri őket.

Default thumbnail
Előző sztori

Káposztáscvekedli-rekord született a Ligetben

Default thumbnail
Következő sztori

Peking 2008: Varga Tamásék nyögvenyelős sikere

Legutóbbi hasonló cikkek