//

Megkerült Janics Natasa kajaklapátja

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkerült Janics Natasa kajaklapátja, mely egy hétfőn este Szegeden nyílt olimpiai kiállításról tűnt el – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t kedden. Az esetről reggel portálunk is beszámolt.

Pál János elmondta, a fekete karbonlapátot, melynek a tárlat megnyitóját követően veszett nyoma, egy szegedi középiskolás találta meg a kiállítás helyszínének közelében még hétfőn este.
A fiú hazavitte az evezőt, majd amikor kedden reggel hallotta a rádióban, hogy a rendőrség keresi a sporteszközt, telefonált a kapitányságra, majd bevitte oda azt, melyet azonosítottak, és átadtak Petrovics Kálmánnak, a Démász-Szeged Vízisport Egyesület vezetőjének – közölte az alezredes.
A rendőrség az ügyben megkezdett büntetőeljárást megszüntette – tette hozzá.
Az újkori nyári olimpiák 112 éves történetét bemutató, a Somogyi-könyvtárban hétfőn este megnyílt tárlaton a Pekingben K-2 és K-4 500 méteren induló kétszeres olimpiai bajnok Janics Natasa és a C-1 500 és 1000 méteren induló olimpiai bronzérmes Vajda Attila hajóját állították ki. Janics Natasa kajakját és lapátját csupán néhány perccel a megnyitó előtt helyezték el a kiállítótérben, mivel a kiváló sportoló még egy órával korábban edzett velük.

Előző sztori

Egy levél, amely megmentheti a művházat

Következő sztori

Döntésre várva