Szórakozás

Fesztiválmentes hétvégi programajánlat

Fesztiválmentes hétvégi programajánlat

2008. augusztus 15., péntek
Fesztiválmentes hétvégi programajánlat

Azt már tudjuk, hogy vannak fesztiválok Szegeden, ide sorolva a színi játékokat is, ahol a környéken menthetetlen fellelhetünk egy nagyon közeli vendéglátó egységet. Ezekről hétvégi előzetesesünkben nem teszünk említést, nézzük, mi van, s mi nincs Szegeden és környékén, ha egyébb programot szeretnénk választani magunknak hétvégére. Jelzem, szerencsénk van, mindenből adódik egy kevés, amennyiben kerékpárra szállunk, egy bejárható egészre lelhetünk. Jut a testnek, a családnak és a léleknek is.

Szombaton sem hagyják cserben a lurkókat

a Somogyi-könyvtár (Szeged, Dóm tér 1-4.) gyermekkönyvtárának programszervezői délelőtt

fél tizenegytől

, abban az esetben, ha a szülők legalább egyike velük tart, mivel játékos szellemi és

erőnléti próbákkal várják a családokat, baráti társaságokat

augusztus minden szombatján "Családi olimpiai játékok" címmel, így most most is. Ezúttal a labdajátékokon van a sor. (Minden héten nyeremény, a fődíjat a nyár folyamán legtöbb pontot gyűjtő csapat viheti.) Az arra sétálók ugyanott már délelőtt

megmustrálhatják a kéthetente esedékes régiségvásárt

is, mely lámpaoltásig várja az érdeklődőket... Mint minden piacon, itt is megúszhatjuk a vásárlást, azonban a nézelődés lehetősége megfizethetetlen történelemórákkal ér fel. Szeged tőszomszédságában extrém terepjárós

off-road versenyt rendeznek

Algyőn, mely első nekifutásra nem ér a somogybabodi közelébe, de bemutathatja, miért érdemes az Alföldön ilyen járgányba szállni... Az egész napos programra az ország

minden területéről érkeznek épített és gyári, valamint extrém kategóriás terepjárók és egyéb autókülönlegességek

. Minderre a Gyevi Kócsag Szabadidő Hajó melletti terület, az algyői ártér ad lehetőséget délelőtt kilenc órától napnyugtáig.

A Szegedi Vadaspark

már harmadik alkalommal rendezi meg nyárbúcsúztató

esti túráját

, a természetet és az állatokat kedvelők számára

szombaton este fél nyolctól

. Az eddig sikeresnek bizonyuló forgatókönyv nem sokat változatozik (a belépő 400 forintba kerül), de ezúttal a puma etetése is a látványosságok között lesz. A program a rozsomákoknál kezdődik, az oroszlánok és hiénák etetésére este negyed tízkor lesz, a pumákéra pedig este tízig várnak... Az állatkertben késő éjszakáig benn maradhatnak a kalandvágyók, akiknek

mindenképpen ajánlott a zseblámpa beszerzése

(ha otthon felejtenék, az állatkert ajándékboltjában kapható).

Este kilenc órakor

hangzik fel az első szólam

az újszegedi dixiegálán

. Az Újszegedi Szabadtéri Színpad sztárvendége

Ron Ringwood

lesz.

Szent Rókus

a járványos betegek védőszentje, róla nevezték el azt a szegedi templomot, amely most ünnepli fennállásának 99. évfordulóját. A keresztény katolikusok számára az egyik legnagyobb ünnepe

ez a búcsú

, amelyet

szombaton tartanak

.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.