Közélet

Civilek a Bartók-ügyről: a művelődés nem pártpolitika

Civilek a Bartók-ügyről: a művelődés nem pártpolitika

2008. augusztus 1., péntek
Civilek a Bartók-ügyről: a művelődés nem pártpolitika

Néhány nappal ezelőtt a SZEGEDma.hu is beszámolt a szegedi Bartók Béla Művelődési Központ bezárásával kapcsolatos legújabb fejleményekről, a Szabó László önkormányzati képviselő által észlelt törvénytelenségekről. Ezúttal a megszüntetett művelődési házhoz egyik kötődő civilszervezet, a Juhász Gyula Versmondó Stúdió vezetője, Németh János olvasói levelét közöljük.

„A

Szabó László

által említett jogszabályi helyet ideidézem: az 1997. évi CXL. törvény a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 78. § (1) : „A települési önkormányzat a közművelődési tevékenységek folyamatos megvalósíthatósága érdekében közösségi színteret, illetve közművelődési intézményt biztosít.” Ugyanezen jogszabály 81. § (1) „Az önkormányzati rendelet hatálya alá tartozó közművelődési intézmény létesítése, átszervezése, megszüntetése, illetőleg tevékenységének 60 napon túli szüneteltetése esetén a testületi döntés meghozatala előtt 30 nappal a miniszter véleményét be kell szerezni és annak tartalmát a testülettel ismertetni kell. (2) A miniszter a megkereséstől számított 30 napon belül nyilváníthat véleményt.”

Solymos alpolgármester a Délmagyarországban megjelent cikkben elismeri: a közgyűlési döntésig a miniszter levele nem érkezett meg, melyből az következik, hogy a testület annak hiányában döntött. Ez szerintem eljárási jogszabálysértésnek minősül, és kétségessé teszi a keletkezett tulajdonosi döntés legitimálását.

De ezen túlmenően egyéb gondjaink is vannak: A miniszter utólagos válaszában kiemeli, hogy a hozzájárulását abban az esetben adja meg, ha helyi közművelődési érdekeket nem sért. Mint tudjuk, például korábban megjelent cikkekből is, bizony nagy felháborodást váltott ki, hogy megszűnik az intézmény, és a belvárosban hasonló funkciójú intézmény a továbbiakban nem lesz! Úgy ítéljük meg, hogy a Százszorszép Gyermekház, az Ifjúsági Ház vagy a Reök-palota nem tudja a meglévő funkciókat felvállalni. Ennek megállapítására információim szerint minisztériumi vizsgálat várható.

Többször beszéltem önkormányzati képviselőkkel: Bakay Csabával és Szabó Lászlóval, Juhász Gyulával, de szocialista képviselővel is. Egyetértettünk abban, hogy nem lehet Szeged művelődésének helyzetét csupán pártpolitikai csata színterének tekinteni. Mi, civil szervezetek, csoportok is kikérjük magunknak, hogy e szempontok érvényesüljenek! A megoldásra több komoly javaslatot hallottam, melyeket át kellene gondolni és tárgyalni. Ez nem csorbíthatja sem a kultúrában szereplők, sem az ügyészség jogait. Mindkét félnek jogos indokai és érdekei vannak. A közös nevező és megoldás a városvezetés kezében van, és őket arra kérem, hogy felejtsék el politikusi mivoltukat, és a civilek értékeit, érdekeit szem előtt tartva segítsenek megoldásokat találni. Alternatíva van bőven. Mi, aki valamilyen szinten a szegedi kultúrát képviseljük, úgy élünk egymás mellett, és segítjük egymást, hogy nem érdekel, ki milyen pártkötődésű és hitvallású. Tanuljanak tőlünk a pártok, és ne feltétlenül politikai ügyet kreáljanak a helyzetből!” Szeged, 2008.08.01.Köszönettel: Németh János a Juhász Gyula Versmondó Stúdió vezetője

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.