Az 1936 (Olympia) szindróma: hallgatni arany?

De ennél is jobban zavar, hogy nem beszélünk erről, mert a média nem tereli erre a szót. (Világos, dollármilliárdos üzlet ez, melyből szinte minden érintett - ha csak egy csöppet is - részesedni kíván.) És amiről nem beszélünk, az nincs is, nem fogynak az erdők, nem nő napról napra a szén-dioxid-kibocsátásunk, a felmelegedés, a szegények egyre növekvő száma sem probléma...

Ültem a televízió képernyője előtt, és nem hittem a szememnek. Mai szemmel nézve a kínaiak felülírtak minden eddigi olimpiai megnyitót. Valóban ámulatba ejtő volt a látvány, de nekem vajh mi ugrott be azonnal, és miért? Az

1936-os berlini játékok

és a fenomenális

Leni Riefenstahl

ott forgatott

filmtörténeti jelentőségű

alkotása, az "

Olympia

". Az ő mozija hetvenkét év távlatából

patetikusnak tűnik

, de a megrendelők elvárásai és céljai ugyanazok voltak, mint a kínai kormányé: elterelni a figyelmet a világ dolgairól, önigazolást keresve

megmutatni a a világnak

a bennük duzzadó erőt, mindezt szépségbe, harmóniába és testvériségbe csomagolva. Berlinben 1936-ban a fajvédő nürnbergi törvények már egy éve érvényben voltak (ám "díszpintyként kitéve az ablakba" Theodore Lewald, a szervezőbizottság elnöke zsidó származású volt), márciusban a Wehrmacht harmincezer katonája ellenállás nélkül

bevonult a demilitarizált Rajna-vidékre

, de légióik július végére az olaszokkal karöltve már ott voltak

a polgárháborúba sodort Spanyolországban

is. Az olimpia augusztus elsején vette kezdetét, addig soha nem látott felhajtás közepette. Próbáltam elhessegetni e párhuzamot (miközben már jöttek az első hírek a grúziai csapatmozgásokról, de ez egy másik, bár nem véletlenül erre az időpontra időzített történet), ám mikor az egyik élőképben a környezettudatosságra utaltak, dühödten kikapcsoltam a képernyőt. Persze értem én, hogy a hagyományos kínai természetfelfogás propagálása nagyon is ráfér erre a bolygóra, de tudjuk, micsoda rombolást hajtanak, hajtottak végre például óriás-vízierőművek építése okán... Mivel napokig a csapból is az olimpiai megnyitó képei folytak, utóbb láttam, mit műveletek. Csodálkoztam is, hogy nem ír senki e szuperérzékeny pennájú társadalomban az olimpiai megnyitó képeinek álságosságáról. Teltek-múltak a napok, és lám, alig telt el egy hét, kezdenek kibukni olyan információk, miszerint cenzúrázták (tizenöt másodperces késéssel adták) a pekingi nyitóünnepség "élő" közvetítését. Majd kiderült, volt retusálás, előre felvett számítógépes effektek keverése a tűzijáték képeihez, és a többi, egészen az éneklő kislány hangjának manipulálásáig. Nekem ezek a mesterkedések kissé elvették a kedvem Pekingtől. Nem mondom, hogy nem érdekelnek az eredmények sem, de mint azt

kollégám itt korábban már fejtegette

a doppingkérdéssel kapcsolatban, az olimpiai eszme egyre inkább elüzletesedett álságos cirkusszá kezd válni. Kár érte! De ennél is jobban zavar, hogy nem beszélünk erről, mert a média nem tereli erre a szót. (Világos, dollármilliárdos üzlet ez, melyből szinte minden érintett - ha csak egy csöppet is - részesedni kíván.) És amiről nem beszélünk, az nincs is, nem fogynak az erdők, nem nő napról napra a szén-dioxid-kibocsátásunk, a felmelegedés, a szegények egyre növekvő száma sem probléma... Itthon is ez a helyzet. Ma olvasom, hogy "

kormánykoncepció a hónap végére

" várható. Tetszik érteni: nem megoldás, koncepció, amit még majd ezután kell megvitatni az SZDSZ-szel. Nem kell kapkodni. Jobban élünk, mint hat éve? Akarunk erről beszélgetni? Na ugye. A sajtó valamiért nem kíván e kérdéssel foglalkozni, ahogy a Berlin-Peking párhuzammal sem. Pedig lenne min csámcsognia. Például azon,

ki kapott Kínától megbízást

, hogy alkossa újjá Peking arculatát a 2008-as olimpiai játékok alkalmából?