Írjon nekünk
Nemzeti Konzultáció

Vélemény

A király kritikájának kritikája

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

A „Felkelt a napunk” című számnak ma már pusztán esztétikai jelentése maradt, szép szám, jó hallgatni, és talán még egy: megszerettük A Társulatot, akiknek egész évben szurkoltunk, s szurkolunk továbbra is, hogy az újjászületésükben, színpadi karrierjükben minél tovább éljenek. Majd jön a Himnusz, néhányan ülve maradnak, ennyi.

Nemrég e cyberlap hétvégi „számában” véleményt formáltam az István, a király főpróbáján látottakról. És bizony ismét csak nem sikerült elvonatkoztatni önmagamtól, amint egy emberként elém lépett „A Társulat”, és Szikora János rendezésében eljátszották a dóm színpadán Szörényiék legnagyobb művét. (Kaptam is a képembe rendesen.)

Pedig én igazán kötődöm a királyhoz. A szegedi származású színművész, Hunyadkürti István apám jó barátja volt, s mivel a darabban ő is szerepet kapott 1984-ben, szabad bejárásunk volt a színészekhez. Megismerkedtünk Deák ‘Bill’ Gyulával, s a számtalan próba, előadás után már a családi házunk kertjében érte Közép-Európa egyik legjobb bluesénekesét az a kitüntetés, hogy megkóstolhatta anyám világhírű halászléjét. Egy másik látogatásakor – megint műsorra tűzték a rockoperát – kivittük Jugóba Bill bácsit, hiszen magas szárú Adidas cipőt csak ott lehetett kapni. Apám meg is kérdezte az eladót, hogy nem volna-e egy olyan doboz, amiben csak egy darab van, ugyanis Billnek lesz. Nem volt, Adidas sem, viszont kapott egy kiváló Yassát – ha valaki emlékszik még erre a márkára. Na de nem is ez az érintettség az, amiért az elvonatkoztatás olyan sikertelen volt a beszámolómban, és nem is a halászlé emlékétől lett csípős néhány megjegyzésem. Hanem…

A sokak számára oly pejoratívvá formált főnév, mint a nosztalgia – aminek állítólag semmi helye a mostani, újraértelmezett, társulatos darabról alkotott vélemények között – itt nem azt jelenti, amit. Először egy gyermeki érzület született meg, s később lépett csak az értelmezés csarnokába, ahol örökre a falakba vésődött. A ’84-es előadáson a dóm színpadán egy diktatúra végóráiban azok a fekete bárányok énekeltek történelmi, lázadó témájú műben – aminek a vége egyfajta újjászületés, egy új nap felkelése, a megmaradásé -, akiknek a koncertjein lehetett csak kiengedni azt a gőzt, amit a kommunizmus kazánja forrósított fel. És tényleg felnőttfejjel értettem meg, hogy miért nem mentek haza a nézők még közel egy órával a darab vége után sem. A „Felkelt a napunk” című számot és a Himnuszt felállva, vörösre tapsolt tenyérrel, szinte követelve kérték újra és újra; több ezer ember énekelt, a szívek a hangjegyekben találkoztak. Én meg álltam és ámultam. Ott, abban a pillanatban, egy idegen megszállás alatt lévő országban, ezrek és ezrek újra és újra átélték a szabadságot. Amit a művészettörténetben a görög színjátszás és a katarzis kapcsolatáról tanult bárki is, itt valóra vált. Szegeden, a Dóm téren.

Ennek az emléknyomnak a fényében lettem én elfogult, és engedtessék meg, hogy bár tisztában vagyok a színpadon megjelenő fehér ló jelentésével, üzenetével, mégsem hat, ha a rendező olyan keretbe helyezi az egész darabot – melyben azért helyt álltak a szakmát alig egy éve elsajátító előadók -, amit már egyszer pontosan így megalkotott valaki. A civil társulat megjelenése, a jelmezek felvétele, majd a darab végén civilként történő távozás metafizikai jelentéstartalmai nekem azért hatástalanok, mert a Webber musicaljéből készült filmben, a Jézus Krisztus Szupersztárban Norman Jewison pontosan ugyanezt a keretet használta 1973-ban. Sajnálom, de ezek eszembe jutnak ott, a dóm nézőterén is.

A „Felkelt a napunk” című számnak ma már pusztán esztétikai jelentése maradt, szép szám, jó hallgatni, és talán még egy: megszerettük A Társulatot, akiknek egész évben szurkoltunk, s szurkolunk továbbra is, hogy az újjászületésükben, színpadi karrierjükben minél tovább éljenek. Majd jön a Himnusz, néhányan ülve maradnak, ennyi.

Tovább olvasom

Közélet

Puzsér: Szeged a vörös rongyokba öltözött város

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Kendőzetlen őszinteséggel és stílusban beszélt a manapság divatos jelenségekről, médiáról, politikáról a publicista Szegeden. Majd egy ponton jött egy kevés ki oltás Botka Lászlónak és a “vörös rongyokba öltözött városnak”.

Tovább olvasom

Politika

Bartók Csaba: Nem a duma számít, csak a teljesítmény

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Botka László becsukta az ablakokat és behúzta a sötétítőt is, hogy ne lehessen látni a külvilágot. Ő meséli el a szegedieknek, hogy mi van odakint. Mi most kinyitjuk az ablakokat – mondta Bartók Csaba. Interjú!

Tovább olvasom

Közélet

Egy város tűzhalála és a tízezer bűnbak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/dobocsaba.jpg

Megjelent:

Ma van a keresztény vértanúk emléknapja.

Tovább olvasom

Aktuál