Írjon nekünk

Sport

Visszavágott a Mórahalomnak a Tisza Volán SC

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Fotók: Gémes Sándor

Negyedik felkészülési mérkőzésén második győzelmét aratta az NB III Alföld csoport jövő hétvégi rajtjára készülő Tisza Volán SC labdarúgócsapata. Buchholcz Gábor fiatal együttese 3-0-lal vágott vissza a Mórahalomnak a múlt heti 1-0-s vereségért.

Ismét megyei I. osztályú ellenfelet fogadott a Volán: szerda este – mint egy héttel ezelőtt – a nyáron megerősödött, bajnoki aranyérmet óhajtó Mórahalom látogatott a Felső Tisza parti stadionba. A felek ezúttal sajátos módon háromszor 35 perces mérkőzésben egyeztek meg. Az első két harmadban nem esett találat, a végén azonban felőrölte a vendégeket az alakulóban lévő szegedi gárda. A 80-100 kilátogató szurkoló ekkor szép akcióknak és befejezésekeknek: három hazai gólnak tapsolhatott.

Buchholcz Gábor elégedetten nyugtázta, hogy két vereség után végre a győzelemmel futhattak le a gyepről tanítványai. “Nagyon örülök annak, hogy végig jól bírtuk erővel a küzdelmet. A kapu elé érkezéseknél, a támadások legvégén még mindig sok hibát követünk el, de egyre jobban összeáll a társaság. A védelem ismét nagyon magabiztosan teljesített, a bajnokságban is bátran építhetünk hátsó alakzatunkra. A következő napokban, hetekben a támadásokon is csiszolunk majd. Célunk, hogy olyan 22-24-es keretet alakítsunk ki a bajnoki rajtig, mely tulajdonképpen egyenrangú, egyenértékű labdarúgókból áll. Ebből a szempontból különösen biztatónak tartom, hogy három gólunkat ma három cserejátékos szerezte” – osztotta meg gondolatait a SZEGEDma.hu-val a vezetőedző.

A Tisza Volán SC legközelebb szombaton lép pályára: 10 órától a Kiskundorozsmát fogadják. Hétfőn 18 órakor pedig egy harmadosztályú aradi együttessel mérkőznek a szegediek – ugyancsak idehaza.

Tisza Volán SC – Mórahalom 3-0

Felkészülési labdarúgó-mérkőzés, Felső Tisza parti stadion.

Tisza Volán SC: Reguli (Czirják) – Barna (Vida), Mórocz, Grünwald, Garamvölgyi (Herczeg) – Udvari (Papp Á.), Szlobodnyik (Bárdosi) – Török (Vágó), Beretka, Szilágyi – Kazi (Baji). Vezetőedző: Buchholcz Gábor.

Gólszerzők: Baji, Bárdosi, Vágó.

Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv
Gazdaságvédelmi akcióterv

Hírzóna

Visszatérhetnek a nézők a sportrendezvényekre

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

Szigorú óvintézkedések betartásával.

Tovább olvasom

Sport

Itt szavazhat a MOL-Pick Szeged négy játékosára

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Szerző:

A BL-szezon legjobbjait keresik.

Tovább olvasom

Sport

A Szeged videóelemzője szerint a magyar foci technikásabb, mint az ír

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/pintermlajos.jpg

Megjelent:

Paul Ceusan, a Szeged-Csanád GA asszisztensedzője és videóelemzője a napokban hosszabbított szerződést a Tisza-parti klubbal. A 37 esztendős román szakember korábban Írországban dolgozott utánpótlásedzőként, többek között az ott szerzett tapasztalatairól, szakmája kihívásairól és a Szeged-Csanád GA fejlődéséről beszélgettünk vele. echo adrotate_group(27);

Tovább olvasom

Aktuál