Uniós kudarcok: levélben fordul a miniszterhez a szegedi Fidesz

Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

Szeged 21 kiemelt uniós pályázatából 18-at különböző okokból elutasított a kormányzat, miközben a várost kormánypárti politikus, a miniszterelnök egyik fő politikai támogatója vezeti – mondta el mai sajtótájékoztatóján a szegedi Fidesz elnöke és frakcióvezetője. Gyimesi László (képünkön jobbra) és Hüvös László (képünkön balra) most Bajnai Gordonnak írtak levelet, melyben arra kérik a gazdasági minisztert, vesse latba befolyását, hogy a Szegedi Tudományegyetemnek a Mérnöki Kar fejlesztésére vonatkozó pályázata kedvező elbírálásra találjon. A két politikus szerint többek között éppen az ehhez kötődő szakemberképzés lendítheti majd fel Szeged gazdaságát.

Botka Lászlót és az általa vezetett koalíciót a szegediek jelentős része azért támogatta a 2006-os önkormányzati választásokon, mert abban bíztak, hogy kormánypárti politikusként, országgyűlési képviselőként eredményesen tudja majd képviselni a város érdekét az uniós pályázatok tekintetében – kezdte a tájékoztatót Gyimesi László, a Fidesz szegedi elnöke.

2008 júliusában már egyértelműen látszik: ez hiú ábrándnak bizonyult – mondta a politikus. Szeged 21 kiemelt uniós projektre vonatkozó pályázatából 18-at ugyanis különböző okokkal, de elutasított a kormányzat; ami azt jelenti, hogy az igényelt több mint 100 milliárd forintból 76 milliárd forintra egyelőre nem számíthat a település. Ez pedig országos viszonylatban is igen rossz mutató – tette hozzá Gyimesi.

Vagyonvesztés – munkahelyteremtés nélkül

Az elnök további súlyos problémának nevezte, hogy az elnyert forrásokat sem munkahelyteremtésre fordítják, hanem szórakoztatási vagy infrastrukturális célok szolgálatába állítják. Gyimesi úgy fogalmazott: hat éve nem jön létre új munkahely a városban.

„A szórakoztató célok között pedig külön sajnálatos, hogy a várost komoly vagyonvesztés éri, miközben a baloldalhoz köthető – jól körvonalazható – érdekcsoport a város kárán busás hasznot húzhat az uniós projektekből. Gondolhatunk itt a jócskán áron alul eladott Ligetfürdőre vagy a SZVSE-pálya ügyében kialakult panama gyanújára, melyben a befektetői csoport egyértelműen összefonódni látszik Szentgyörgyi Pál gazdasági alpolgármesteren keresztül a szocialista-szabad demokrata városvezetéssel” – közölte az elnök.

Gyimesi szerint a befektetői csoport tekintetében is összezáródott a kör, hiszen a Leisztinger-csoport cége Ligetfürdőben végzett beruházásnak kivitelezője az a Szeviép, mely több szegedi és Szeged környéki uniós pályázaton a cég eddigi profiljától teljesen eltérő területeken is váratlanul sikeresnek bizonyult.

Tengelyhatalom Szegeden?

Kialakulni látszik tehát egy Botka-Szeviép-Leisztinger tengely, amely nem munkahelyek létrehozásán dolgozik, hanem – mondta az elnök – a meglévő városi források és lehetőségek felélésén.

Emlékezetes, a legutóbbi közgyűlésen a Fidesz és a Fidelitas – a már egy előkerült, s először a SZEGEDma.hu által nyilvánosságra hozott videofelvétel tanúsága szerint is erkölcstelenül eljáró – Szentgyörgyi Pál leváltására szólította fel a polgármestert. Mivel ez mindeddig nem történt meg, Gyimesi úgy véli, Botka is részesévé vált alpolgármestere üzelmeinek, s ezzel veszélyezteti Szeged későbbi uniós pályázatait is.

A megyeszékhely azonban a városvezetés „mutyijai” miatt nem lehet vesztese az uniós pályázatoknak, a szegedi Fidesz ezért igyekszik latba vetni befolyását, s a gazdasági miniszeren keresztül kéri a kormányt a város gazdaságának megsegítésére.

Hüvös László frakcióvezető elmondta: a kormány rövid időn, talán két héten belül tárgyalja a Dél-alföldi Tudáspólus felsőoktatási infrastruktúrájának fejlesztése (TIOP 1.3.1) pályázatot, mely többek között lehetőséget adna a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Kar új épületének kialakítására. Az egyetem több mint 7 milliárdos pályázatát dokumentációs hibára hivatkozva utasította el áprilisban a kabinet. Első körben 29 milliárd forintot osztottak szét ilyen célokra, a második körben további több mint 21 milliárdnyi támogatás nyerhető el.

Kiemelten fontos az egyetem pályázata

Hüvös László szerint a kecskeméti Mercedes-beruházás ügye egyértelműen bizonyítja, hogy csak és kizárólag azon városoknak van esélyük a termelő beruházásokra, ahol nagyszámú, jól képzett műszaki értelmiségi is rendelkezésre áll, hiszen jelenlétük elengedhetetlen a magas színvonalú ipari beruházásokhoz. „Szeged számára éppen ezért az egyetem pályázata kiemelten fontos kérdés, így levélben azzal a kéréssel fordulunk Bajnai Gordon területileg illetékes miniszterhez, hogy politikai befolyását latba vetve segítse ennek Szegedre nézve kedvező elbírálását” – tájékoztatott a frakcióvezető, hozzátéve: az ország harmadik legnagyobb vidéki városának fejlődése olyan kérdés, mely – pártszínezettől függetlenül – méltán számíthat a mindenkori magyar kormány kiemelt figyelmére.

Gyimesi és Hüvös végül a sajtó jelenlétében írták alá a levelet, melyet ma adott postára a szegedi Fidesz.

Előző sztori

Búrány nem a pályán, hanem a tévé előtt

Következő sztori

Kedd: zárthelyi programok