Szórakozás

Szerda: nem csak színház és hungarikum

Szerda: nem csak színház és hungarikum

2008. július 23., szerda
Szerda: nem csak színház és hungarikum

A mai nap a fesztiválnyitok jegyében zajlik, amit a szabad színházak nemzetközi találkozójának bő - helyben és időben, jó értelemben széthúzott - programkínálata és az ehhez igazodó, a hungarikumok bemutatkozásához kötött események időzítése garantál. Este pedig olyan népies sepsiszentgyörgyi talpalávalót kapunk a városközpontban, hogy arra senki nem mondhatja, fabatkát sem ér. Holnap pedig a Greenpeace szállja meg Árpád terét.

Délelőtt tíz órától

vette kezdetét a

Maszkaland

, az érdeklődő 10-17 éves gyerekeket és fiatalokat váró, vasárnapig tartó kreatív műhely, melynek színtere a régi zsinagóga és a szomszédos Vasvári szakközépiskola. A művészetterápiás műhely fontos célja az önkifejezés támogatása, a stressz oldása és levezetése. Mostani válogatásuk a fesztivál, a metamorfózis tematikájához igazodik.

Művészeti műhelyeik

egész napos elfoglaltságot jelentenek művészpalántáik számára. Részletes információk

a jelentkezéshez itt

találhatók.

Délután négy órától

lép porondra a Dugonics téren az "

Első Magyar Garantáltan Pártsemleges Politikusképző Artistaiskola Vizsgacirkusza

", mely arra ösztönöz, hogy "járuljanak hozzá tapsaikkal országunk első felsőfokon képzett politikusainak diplomájához!" Ez

a THEALTER mai programjai

közé illeszkedő megmozdulás egyben az

Ekisfeszt Akadémia

nyitányaként is felfogható. Ez a szintén vasárnapig tartó programsorozat az egyetemi és "amatőr" színjátszás mibenlétét boncolgatva csalogatja e korosztály képviselőit bármely napszakban a JATE Klubba, ahol

nem csak színház lesz

az egész világ.

Délután öt órakor

a Széchenyi téren nyílik meg a szegedi

Hungarikum Fesztivál

, mely ugyancsak bő programkínálattal vasárnapig várja vendégeit.

Délután hat órakor

hivatalosan is

megkezdődik a THEALTER

, melynek műsorán

ma is bőven van miből csemegézni

az éjszakába, sőt a hajnalba nyúlóan, az ilyenkor megszokott helyeken. Kilóg a sorból az

este nyolc órakor

a Millenniumi kávéházban (Szeged, Dugonics tér 12.) kezdődő

Fabatka-koncert

. A sepsiszentgyörgyi együttes hagyományos, azaz autentikus népzenét játszik, színpadi produkcióikat azonban egyfajta továbbgondolt muzsikálás jellemzi...

Holnap reggel kilenc órától

este hétig a Greenpeace szállja meg az Árpád teret. Békés akciójuk szélturbinával és napszakáccsal várja az érdeklődőket információs napjukon, mellyel a klímaváltozásra kívánják felhívni figyelmünket, illetve az alternatív energiaforrások felhasználására. Emellett kiállításokat, különféle játékokat láthat a közönség Szegeden. A délután folyamán kerekasztal-beszélgetést is rendeznek, amelyen a helyi vezetőkkel, hatóságokkal és civilekkel a klímavédelemről beszélgetnek. További információk a petícióval kapcsolatban a

www.greenpeace.hu

oldalon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.