Estefelé élénken felhangzanak már a Szentivánéji álom próbájának dallamai a Dóm téren, egyre jobban felkeltve az arra járók kíváncsiságát. Egy ilyen próba előtt beszélgettünk Janza Katával, aki Titániát, a tündérkirálynőt alakítja a darabban a Szegedi Szabadtéri Játékokon.
– A múlt heti közönségtalálkozó alkalmával többször is kiemelték, mennyire személyre szabottnak érzik mindannyian a szerepeiket. Ön konkrétan hogyan éli meg ezt az alakítást?
– Nagyon élvezem ezt a szerepet, régen találkoztam olyan karakterrel, amelynek a megformálása ilyen kézenfekvő volt számomra. Valahogyan rögtön egy nyelvet beszéltünk Kerényi Miklós Gábor rendezővel, nagyon hasonlított az elképzelésünk. A környezetemtől is olyan visszajelzést kapok, hogy ez a szerep nagyon én vagyok. Nagy könnyebbséget jelentett, hogy az alkotók ránk találták ki a szerepeket, és a partnerem is, az Oberont alakító Szabó P. Szilveszter egy olyan társ, akivel tizenkét éve dolgozunk együtt szinte minden egyes főszerepünkben, és már a szemünk villanásából is megértjük egymást.
– Erőteljesnek érzi a karaktert?
– Igen. Titánia a darabban a „nagyon nő”, az összes női szeszélyével, aki úgy veszi le a lábáról Oberont, hogy az észre sem veszi. Vagy a másik arcát mutatja, amikor ténylegesen használja az erejét, és akkor a taktikus, nagyon okos, ugyanakkor közben érzéki nőt látjuk benne. Ez nekem nagyon tetszik, „nagyon nőnek” lenni a színpadon – ez fantasztikus dolog.
Világmusical született
– Ön szereplőként mit gondol, a műfaji egyszerűsítés ellenére marad valami a shakespeare-i gondolatvilágból a darabban?
– A Kerényi Miklós Gábor – Szakcsi Lakatos Béla – Müller Péter Sziámi-hármas nagyon jól tudta aktualizálni a shakespeare-i szövegvilág mondanivalóját, úgy, hogy közben tökéletesen érződik Shakespeare is a darabban. Sziámi szokta mondani, hogy nagyon kevesen foglalkoznak azzal a szinte közhelyszerű problémával, hogy nem jó fele megy a világ… Ő maximálisan megtalálta a műben az erre vonatkozó shakespeare-i jelzéseket, és zseniálisan hangsúlyozta azt a mondanivalót, hogy oda kellene figyelnünk egymásra és a világra.
– Nagy várakozással tekint a közönség a darabra.
– Magam is úgy érzem, hogy most tudunk valami olyat alkotni, amiben talán elsők lehetünk, ami bárhol a világon megállná a helyét, mert egy olyan világzenét sikerült írnia Szakcsi Lakatos Bélának, amelyben nagyon sokféle zenei stílusnak és irányzatnak a jegyei megtalálhatók a népzenétől a gipsy-motívumokig. A közönség megszokott már tőlünk egyfajta musicalstílust, de ez most valami különleges lesz azáltal a virtus által, amit az alkotók kölcsönöznek a musicalnek. Azt a lelkesedést és szeretetet, ami bennünk van most a zene és a darab iránt, biztosan meg fogják érezni a nézők is.
A tündérkirálynő sem kivétel
– A korábbi drámaibb, történelmi személyekre épülő musicalbeli alakításaival szemben itt most szerelem és tündérvilág tárul elénk – ez mondhatni mese.
– Én eddig is hittem abban, hogy van valamiféle misztikus szellemvilág körülöttünk, amelyben ugyanúgy a szerelem, a szerelmi csatározások körül forog minden, mint a mienkben – és ez alól a tündérkirálynő sem kivétel… Gyönyörű jelenet az, amikor a szerelmesek lemondanak a varázserejükről, a láthatatlan és halhatatlan szellemlétről azért, hogy egymáséi lehessenek. Mert a szerelem mindig győz. Egyre jobban kell a mese az embereknek, és egyre jobban igénylik azt, hogy ebben a zűrzavarban, ami körülöttük van, ki tudjanak kicsit ülni egy kis szigetre, és azt tudják mondani, hogy igenis, arra a két órára ki akarok kapcsolódni.
Remélem ugyanakkor, hogy a mese egyben elgondolkodtató is lesz, hiszen éppen „Keró” a garancia arra, hogy lesz a darabnak olyan üzenete, amit a nézők magukkal tudnak vinni…
