/

Szélerőmű és zöld béke a belvárosban

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Fotók: Gémes Sándor

A Greenpeace aktivistái már kilenckor “megszállták” a szegedi Árpád teret. A híradókból ismert, néha hajmeresztő figyelemfelhívó akcióikkal ellentétben ez a megmozdulásuk teljesen “földhöz ragadt” maradt, nem másztak magasba, nem láncolták magukat sehova: egy sátor alá húzódtak, hátha jön az égi áldás, de végül rájuk mosolygott a nap.

A zöld békét hirdetők az “1000 Szél – Energia” országjáró túrájuk részeként érkeztek Szegedre, a meggyőzést szolgáló eszköztáruk látványos kiegészítőjével: egy hétméteres szélerőművel.
A sátrat körülölelő tablók a környezettudatos életszemlélet kialakításához adtak támpontokat, a pultnál pedig egy petíciót lehetett aláírni, míg a lurkók szélkereket hajtogathattak.

Az este hétig tartó kampányolás küldetése a megújulóenergia-technológiákról szóló ismeretterjesztés, illetve a magyarországi megújuló energiás szektor jelenének és lehetséges jövőjének bemutatása volt.
Érdekes volt látni, hogy az arra járók problémaérzékenységét nem kellett hangfalakból szóló zenével, kihangosított jelmondatokkal felkelteni. Aki tett egy kört a fehér “zöldsátor” körül, az menthetetlenül szóba elegyedett az aktivistákkal, senkit nem kellett noszogatni a kérdőívük kitöltésére.
Egy szegedi aktivista – akiről sugárzott, hogy jól érzi magát e szerepben – kérdésünkre elmondta, hogy céljuk információt adni és kapni a civil szféra összefogása érdekében.

A hétméteres szélerőmű – mint megtudtuk – 500 wattot termel. Hogy ezt felhasználható energiára váltsuk, szükségünk van egy inverterre és két akkumulátorra. Amennyiben valaki ilyesmit vásárolna, félmillió forintjába kerülne, de a szélcsendes időkre gondolva be kellene szereznie néhány napelemet is. Ezek hozzávetőleges ára wattonként ezer forintban mérhető, tehát ötszáz watt elérése ugyancsak félmillió forintra rúg – magyarázza Tömköri Balázs, aki óbudaiként kíséri a rendezvényt. Az, hogy ez a teljesítmény mire elegendő, attól is függ, mennyire élünk energiapazarló módon. Ha energiatakarékos izzót használunk (ez azt jelenti, hogy egy 12 watt energiafelvételű izzó a hagyományos 75 wattosnak megfelelő fényt ad), jelentősen csökkenthetjük háztartásunk energiaigényét. Kis fogyasztású televíziót, hűtőszekrényt, mosógépet használva ez a szint tovább csökkenthető. Érdemes továbbá – és ezt mindenki megteheti – minden használatot követően minden elektronikát kikapcsolni a háztartásban, mert a készenléti állapot is nagyban növeli a villanyszámlát. Mi több, kevesen tudják, de a konnektorban hagyott használaton kívüli telefontöltő, hosszabbító is “lopja” az energiát. Egyedül a “falból kihúzott” eszközök nem visznek el fölöslegesen energiát.

Találkoztunk egy portugál fiatalokból álló kis csapattal is, akik az EU megbízásából járják a kontinenst, hogy hulladékanyagból összeállított és házi készítésű (mobil, helyben összeszerelhető) szélkerekeik bemutatásával hasonló tevékenységre ösztönözzenek másokat. Az itt látott, nagyobb (szobaventillátor méretű, a felső képen látható) szélre forduló mini szélerőművük 5, azaz öt watt energiát termel, ami zsebrádió megszólaltatásához bőven elégséges. “Kicsiben kell kezdeni!” – mondták, majd a SZEGEDma.hu kérésére megadtak egy webcímet is, ahol az ilyen házilag barkácsolt szélerőművek elkészítéséhez találunk útmutatást. (A linkek ígéretük szerint bővülni fognak, mihelyt internetközelbe kerülnek, további hivatkozásokat küldenek számunkra, melyeket alább közlünk.)
Már a délelőtt folyamán közel százan írták alá a petíciót, melynek célja, hogy 2020-ig Magyarországon is lehetővé váljék minimum 1000 megawatt szélenergiát rendszerbe állítani, a jelenleg előirányzott 330 megawattos határt túllépve, valamint, hogy a felelősök változtassanak azon a képtelen helyzeten, ami ellehetetleníti a magyar szélenergia, illetve a magyarországi megújuló energiás szektor jelenét és jövőjét.

Az ígért hasznos linkek:

http://www.otherpower.com, http://www.zoldtech.hu/

Előző sztori

Lótusz Napok a szegedi füvészkertben

Következő sztori

Rektor és polgármester: újabb pengeváltás