Szórakozás

Kedd - közönségtalálkozó és szabászat

Kedd - közönségtalálkozó és szabászat

2008. július 8., kedd
Kedd - közönségtalálkozó és szabászat

Kedden Szegeden a programok terén az irodalomé és az operetté, valamint a szabásé a főszerep.

Délután négy órától

a "Csongrád megye irodalmi örökségéről" című könyvét mutatja be a szerzővel,

Péter Lászlóval

beszélgetve

Majzik István

, míg a könyvet

Zakar Péter

történész ajánlja az olvasók figyelmébe a Csongrád Megyei Önkormányzat Tisza-termében (Szeged, Rákóczi tér 1.).

Délután fél öttől

a Szegedi Szabadtéri Játékokhoz kötődően a "Marica grófnő" első közönségtalálkozójára kerül sor a Reök átriumában (Szeged, Tisza Lajos krt. 56.). Vendégek:

Nyári Zoltán, Lukács Gyöngyi, Nagy Ervin, Eszenyi Enikő

. A meghívott művészek beszélgetőpartnere

Herczeg Tamás

Reök-igazgató. (Itt jelezzük, hogy

szerdán ugyanitt, ugyanekkor

folytatódik a program, melynek második részében

Lehoczky Zsuzsa és Pindroch Csaba

lesz a vendég!)

Délután öt órától

rendhagyó - ezért előzetes jelentkezéshez kötött - tárlatvezetéssel egybekötött magángyűjteményi látogatáson vehetünk részt

Ördög Ferenc

férfiszabó relikviái között (Szeged, Török u. 7.) a Közéleti Kávéház szervezésében. (Jelentkezés Ördög Ferencnél a 62/450-129-es telefonszámon.)

Előzetesként

ezúttal a

X. Közművelődési Nyári Egyetem

szerda délelőtti előadásaira híjuk fel a figyelmet: 9.00:

Két kultúra árnyékában

Liszka József

etnológus, igazgató (Fórum Kisebbségkutató Intézet Etnológiai Központ – Szlovákia, Komárom) 10.15:

Kisebbség és kettős identitás

Bindorffer Györgyi

szociológus, tudományos főmunkatárs (MTA Etnikai-Nemzetiségi Kisebbségkutató Intézet) 11.30:

Kínainak lenni Magyarországon

Sík Endre

szociológus (TÁRKI Társadalomkutatási Intézet)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.