Az erős hétvégi programfelhozatal után a hétfő amolyan szünnapféle a szegedi programok kínálatában, de ránk is fér egy pihenés, hiszen a hét közepétől újabb fesztiválok kezdődnek. A mai legfőbb programnak a szegedi szimfonikusok 29-i ingyenkoncertjére jegyet szerezni vágyók sorbanállása ígérkezett a Reök előtt (Szeged, Tisza Lajos krt. 56.).
Csupa népszerű darab, komolyzenei sláger szerepel a szimfonikusok ajándékkoncertjének jövő heti műsorán: Mendelssohn Hebridák nyitányával indul a hangverseny, majd Beethoven VI. „Pastoral” szimfóniája, valamint két Debussy-mű, A tenger és az Egy faun délutánja következik. Muszorgszkij Éj a kopár hegyen című darabja zárja a programot. A szabadtéri Reök-palotában található jegyirodájában – információink szerint ma délelőtt – osztották az ingyenes jegyeket, ám 10 órára mind elfogyott.
Szintén délelőtt kezdődik a Somogyi-könyvtár gyerekeknek szóló “Szegedi Vakáció” sorozatának mai programja az Odesszai fiókkönyvtárban (Szeged, Székely sor 11.).
Tíztől délig meseolvasás és gyertyaöntés a program, a foglalkozást vezetik: Novkovné Hevesi Andrea és Török Józsefné könyvtárosok. Jelentkezni lehet: a 635-397-es telefonszámon vagy a helyszínen. (Kedden ugyanekkor, ugyanitt meseolvasás és activity.)
Ma délután hat órától ismerhetik meg az érdeklődők Szeged hosszú távú fejlesztési koncepcióját a SZTE Állam- és Jogtudományi Kar II. sz. épület tárgyalójában (Szeged, Rákóczi tér 1. fsz.). A Közéleti Kávéház szervezésében a prezentációt Takács Máté építész, a koncepció szerkesztője tartja.
Holnap délután fél öttől kezdődik a Reök-palota átriumában (Szeged, Tisza Lajos krt. 56.) a Szentivánéji álom második közönségtalálkozója. A vendégek Kerényi Miklós Gábor, Szakcsi Lakatos Béla, Müller Péter Sziámi, beszélgetőtársuk Herczeg Tamás.
Kedden délután hat órától – a Közéleti Kávéház szervezésében – a foltvarrás bemutatására kerül sor kis kamarakiállítással egybekötve a Nemzeti Klubban (Szent-Györgyi Albert u. 2.). A foltvarrás rejtelmeibe Szabóné Tornyai Ilona és Molnárné Dékány Márta foltvarrók vezetik be a közönséget.