Közélet

Egyetem kontra Török: elhúzódó bírósági ügy

Egyetem kontra Török: elhúzódó bírósági ügy

2008. július 4., péntek
Egyetem kontra Török: elhúzódó bírósági ügy

Fotó: Gémes Sándor

Mint arról tegnap már hírt adtunk, a Török Márk EHÖK-elnök elleni fegyelmi eljárás újabb fejezetéhez érkezett.

Az egyetem vezetése által indított folyamat a most már második ciklusát töltő EHÖK-elnök ellen immár az egyetem jogorvoslati fórumain kívül zajlik. A másodfokon is elmarasztaló ítélet ellen Török(képünkön jobbra) fellebbezést nyújtott be. Ezáltal a fegyelmi határozat, mely az egyetemi tanulmányoktól történő két féléves eltiltást célozta, nem emelkedett jogerőre. Török Márk így továbbra is hallgató az egyetem két karán, s tovább gyakorolhatja elnöki jogköreit. A jogerős ítéletet a Csongrád Megyei Bíróság hozhatja meg.

Az első bírósági tárgyalást 2008. május 9-én délelőtt tartották, ahol a rektori hivatal részéről Szabó Imre, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja és Török Márk jogi képviselője volt jelen, Török maga nem. Az ügyet érdemben nem tárgyalta a bíróság, mivel a hallgató elfogultság miatt a bíró visszahívását kezdeményezte. Az indoklás szerint a bírónő tanított az egyetem jogi karán, így nem hozhat objektív ítéletet. A bírónő - bár saját bevallása szerint nem érezte magát elfogultnak - elfogadta az indítványt, és kijelentette, hogy cseppet sem ragaszkodik az ügyhöz (azóta másik bírónő tárgyalja azt).

Azóta már júniusban és július 3-án - különböző jogi eszközökkel - Törökék újabb és újabb halasztást értek el, így most az a legvalószínűbb, hogy végleges döntés ősz előtt nem születik. (A jogerős ítéletig pedig megmarad Török hallgatói jogviszonya, egyben EHÖK-elnöki mandátuma is.)

Szabó Imre is utalt Törökék időhúzásos taktikájára és a diákvezér rossz hallgatói előmenetelére, nyilván nem tudván, hogy az EHÖK-elnök az elmúlt szemeszterben több szakján is jó, illetve jeles eredményt ért el. Az EHÖK elnöksége egyébként zárt ülésen foglalkozott az üggyel, és kiállt vezetője mellett. Az ügy júliusban, majd feltehetően a nyári ítélkezési szünet után szeptemberben is folytatódik.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.