Írjon nekünk

Bulvár

Újra füstölt a gőzös Szeged belvárosában

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Ha csak jelképesen is, hétfőn újra beindították azt a 375-ös sorozatú gőzmozdonyt, amely már több mint negyedszázada áll Szeged belvárosában a MÁV területi igazgatóságának épülete mögött.

A MÁVAG legelterjedtebb mellékvonali gőzmozdonytípusának egyik példánya 1982 decemberében került Szegedre, s bár az elmúlt negyedszázad alatt már többször rendbe rakták, eljött az ideje az alapos karbantartásnak – mondta Lőcsei Dezső, a Vasúttörténeti Alapítvány kurátora.
A mozdonyon tíz napon át négy ember dolgozott, a szükséges helyeken elvégezték a karosszéria javításának lakatosmunkáit, és újrafestették a teljes járművet. A munka befejezéseként – ha csak jelképesen is – újra beindították a 375.551 pályaszámú gőzöst. Sajnos a mozdony csőrendszere már rossz állapotban van, így a gőzgép nem működik, de az elhivatott vasutasok tüzet gyújtottak, és újra füstöt varázsoltak a gőzös kéményébe.
A szegedi gőzöst gyakran megnézik turisták, a Vasúttörténeti Alapítvány gyűjteményének látogatói, de előfordul, hogy esküvőjük napján készítettnek előtte fotót magukról a fiatal párok.
A 375-ös sorozatú gőzmozdony első példányát 1907-ben helyezték üzembe, és 1959-ig több mint félezer példányt gyártottak belőle a MÁV Gépgyárban. Az 560 lóerős jármű akár 75 kilométeres óránkénti sebességre is képes volt, főként a mellékvonalakon és a helyiérdekű vasutaknál használták. Az 1959-ben készült, 375.1032 pályaszámú gőzös volt az utolsó, Magyarországon gyártott gőzmozdony. Megmaradt példányaiból látható egy-egy darab többek között Budapesten – a Kelenföldi pályaudvaron és a Magyar Vasúttörténeti Parkban –, Kiskunhalason, Mezőhegyesen, Csopakon, Nagykanizsán, Nyíregyházán és Békéscsabán.

Bulvár

Megszületett Balogh Zsolt kislánya

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

A MOL-Pick Szeged játékosa a Facebook-oldalán osztotta meg az örömhírt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Vontatóba rongyolt az autó, a sofőr meghalt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Vontatóval ütközött az autó ennyi maradt belőle.

Tovább olvasom

Bulvár

Ötvenéves frontemberét ünnepli a Tankcsapda!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/mti.jpg

Megjelent:

Szerző:

Ünnepi tankdübörgés!

Tovább olvasom

Aktuál