Pál és a foci

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Újabb ingatlanpanama, ellenzéki felháborodás, aztán a Botka-csapat szépen elsimítja az ügyet. A beinduló kommunikációs hengerből majd – ismét – megtudjuk, hogy ők csakis a városért, annak érdekében, bezzeg az ellenzék! Az csak rombol, meg kritizál, és akkor még nem is beszéltünk a szélsőjobbról!

Bár a honi pontvadászatok már befejeződtek, a futballbarátok csak rövid ideig maradtak labdarúgás nélkül. Szombaton kezdetét vette az Ausztria és Svájc által közösen rendezett Európa-bajnokság, hogy június 29-én a legjobbnak bizonyuló csapat megszerezze az Henry Delaunay trófeát.
Ilyenkor a férfiak többsége kicsit megőrül, s a meccseket nézi: otthon vagy szórakozóhelyen, egyedül vagy barátokkal, tévén vagy interneten. Utóbbin naponta bukkannak fel új tematikus oldalak, például az egyik hazai közösségi portálnak is van egy Eb-fogadójátéka, melyhez állítólag már közel 200 ezer felhasználó csatlakozott.
A futball-láz nem kíméli az erősebbik nemet. Úgy tűnik, Szentgyörgyi Pál, Szeged gazdasági alpolgármestere sem ellenálló a kórral szemben. Főhet a feje szegény Pálnak. Nem a kánikulától, nem is az olaszok hollandoktól elszenvedett, már-már megalázó vereségének okán, sokkal inkább egy napvilágra került 2007-es videofelvétel miatt. Mese nincs, ki kell találni valamit! Nehogy ezen bukjon az eddig is disznóságok sorát elkövető Botka-csapat!
Nem tudom, hogy a szegedi városvezetés – a hasonló ideológiai-politikai elveket valló Gálvölgyi Jánoshoz hasonlóan – szereti-e a focit, de most foglalkoznia kell vele, az biztos.
A történtek megértéséhez tudni kell, hogy bonyolult ingatlanügy zajlik Szegeden, amelynek sajátossága, hogy egy milliárdos befektetőcsoport hozzájutna a város egyik legnagyobb sportlétesítményéhez, amelyet részben kereskedelmi célra hasznosítana. Az ügy pikantériája: mindehhez a megyeszékhely vezetése olyan módon asszisztál, hogy a magánbefektető igényeire szabva írt ki értékesítési pályázatot a város vagyonára. De nem csak ezt bizonyítja a felvétel.
Megtekintése után egyértelművé válik: a szegedi városvezetés és a hozzájuk kapcsolódó gazdasági érdekcsoportok pofáján mára olyan vastag és ellenálló bőr fejlődött ki, hogy azt akár a NASA is felhasználhatná legújabb kutatásaihoz. A felvétel tanúsága szerint a Tisza-parti stadion értékesítési pályázatáról döntő, 2007. decemberi városi közgyűlés előtt hat hónappal Szentgyörgyi már biztosan tudta, hogy a Szeviép lesz a befutó. Ne feledjük: a pályázat elbírálásában is Szentgyörgyi alpolgármester rendelkezett-rendelkezik nagy befolyással, hiszen a bírálóbizottság elnöki tisztét is ő tölti be.
S történik mindez – eddig legalábbis – következmények nélkül. Újabb ingatlanpanama, ellenzéki felháborodás, aztán a Botka-csapat szépen elsimítja az ügyet. A beinduló kommunikációs hengerből majd – ismét – megtudjuk, hogy ők csakis a városért, annak érdekében, bezzeg az ellenzék! Az csak rombol, meg kritizál, és akkor még nem is beszéltünk a szélsőjobbról!
Aztán a szegedi polgár is szépen beletörődik sorsába, leül a tévé elé, kibontja sörét, és elmélázik azon, hogy ő minőségi futballt Szegeden az elkövetkező években csak otthon, a kanapéból nézhet. S ekkor Pál is megnyugodhat.

Default thumbnail
Előző sztori

Kommunikáció MÁV módra

Következő sztori

Növekvő feszültség a nagyfeszültség árnyékában

Legutóbbi hasonló cikkek