Közélet

Összecsaptak a hullámok stadionügyben

Összecsaptak a hullámok stadionügyben

2008. június 13., péntek
Összecsaptak a hullámok stadionügyben

Korrupciógyanú – egymásnak ugrasztott szurkolók

Fotó: Gémes Sándor

Felgyorsultak az események a szegedi sportingatlanok átjátszásával kapcsolatos ügyben. Az érintettek az országos és a helyi médiában is a sport elleni támadásnak tüntetik fel az eseményeket, sőt már a sportágak szurkolóit is egymás ellen hangolják. Az egyik főszereplőt, az Együtt a Szegedi Labdarúgásért (EaSZL) mozgalom vezetőjét, Nógrádi Tibort (képünkön) kértük meg, hogy reagáljon a vádakra.

Csongrád megye vezető napilapjában és a hozzá kapcsolódó fórumokon két komoly vád is érte a Szeol-pálya eladásáért aggódó szurkolókat, akik szerdán

a SZEGEDma.hu-nak nyilatkoztak először

arról a tényről, hogy már

rendőrségi vizsgálat is indult

a terület pályáztatásával kapcsolatban.

A vendéglői ajánlat

„A Szeviép cégcsoporthoz közel álló személy egy internetes fórumon úgy nyilatkozott, hogy Pistrui László korábban felajánlotta az EaSZL-nek az NB III-as Tisza Volán SC-t működtető Szegedi Labdarúgó Klub Kft. birtokában lévő tulajdonrészét. Ha tudják, működtessék. Állítják, önöknek ez nem kellett. Miért?”

– tettük fel a kérdést

Nógrádinak

. „Hallottam róla, és az eset némi pontosítást kíván” – válaszolt a mozgalom vezetője. „Valóban találkoztam Pistrui úrral. Egy vendéglőben véletlenül futottunk össze, ahol az asztalához invitált, és felajánlotta a szóban forgó kft. 24 százalékát egy forintért. Csakhogy ekkor a kft. 75 százalékban a Szeviép cégcsoport, 25 százalékban pedig a Tisza Volán tulajdonát képezte. És a találkozásunkat megelőzően, éppen április 9-én, egy helyi internetes újság hasábjain jelentette be Pistrui László, hogy kiszáll a szegedi fociból, és társtulajdonosának felajánlotta megvételre a részét. Ezért én felkerestem a Tisza Volán SC képviselőjét, aki elmondta, hogy Pistrui úr elképzeléséről még semmiféle írásos anyagot nem kapott. Egyébként a Szeged Labdarúgó Klub Kft. nem rendelkezik az NB III-as indulási joggal, a felajánlott 24 százalék pedig kisebbségi tulajdonosi státuszt jelentett volna, ráadásul Pistrui László először a társtulajdonosának ígérte oda a kérdéses üzletrészt. Így a vendéglői megkeresése finoman szólva is komolytalan volt.”

Demagógia és háttéralkuk?

„A Szeviép fontolgatja, hogy Szegeden lemond szponzori státuszáról, ami komoly nehézségek elé állíthatja a férfikézilabdát és a női kosárlabdát egyaránt. És mindezért a mozgalom néhány tucatnyi futballszurkolóját vádolják az érintettek épp úgy, ahogy a rendezvénycsarnok és uszoda tervének esetleges összeomlása miatt is. Mit szólnak ehhez?”

„Leszögezném, hogy senki sem támadta meg a kézilabdát vagy a kosárlabdát” – kezdte válaszát Nógrádi. „Mi köze van a Szeol-pályának mindehhez? Mi csak azt akarjuk, hogy a futball még megmaradt értékei a sportág feltámasztását szolgálják. A városi stadion eladásából építsenek futballpályákat, hiszen több mint félezer gyermek űzi ezt a sportágat Szegeden – nincs még egy ekkora vidéki utánpótlásbázis. A pálya értékét 700 millióban határozta meg a szegedi városvezetés. Bárki is komolyan gondolja, hogy az 55 milliárdos költségvetésű Szegeden – ahol 4 százalékból a sportot támogatják – ez az összeg romba dönti a város sportfejlesztési koncepcióját? Szerintem ez demagógia. Arról mi nem tehetünk, ha az ingatlanüzletek mögött számunkra ismeretlen megegyezések, paktumok jöttek létre. Egyébként kiolvasható a történetből, hogy most éppen bűnbakot keresnek. Leszögezném továbbá azt is, hogy elszomorítónak tartjuk a szurkolók provokálását, összeugrasztását. Mi továbbra is baráti kezet nyújtunk a többi sportágért rajongóknak is. És sajnáljuk, hogy ma éppen a sportpályákat érintette meg a törvénytelenség, a korrupció szele” – fejezte be érvelését Nógrádi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.