Szórakozás

Következik: néptánc, Szent Iván-éj, sörfeszt és Turandot

Következik: néptánc, Szent Iván-éj, sörfeszt és Turandot

2008. június 23., hétfő
Következik: néptánc, Szent Iván-éj, sörfeszt és Turandot

Mára csupán egy programot tudunk ajánlani a mozizáson kívül, azt is a Somogyi-könyvtár hűvösében. Ezért inkább előretekintünk, mert a hét közepétől két szegedi fesztivál is kezdetét veszi, holnap meg valóban Szent Iván-éj lesz, továbbá elkezdődnek a Turandot próbái a Dóm téren.

Ma délután öt órától

a Somogyi-könyvtárban " Ötven év alatt a föld körül" címmel a Közéleti Kávéház vendége

dr. Soproni Lajos

orvos. Holnap Iván napjának éjjelén a "piros úszóházon (Felső Tisza part, a Pick-torony vonalában) és az ártérben

"Szent Iván-éji Álom-hullámzás"

veszi kezdetét. Lesz itt minden, mi ehhez szükségeltetik, így tűzugrás, valamint meggymag-dobálás hajadonoknak, elváltaknak, házasoknak és megrögzötteknek. Benn a házon, ami úszik, dallam kúszik:

Kádár Zoli

és zenekara húzza, majd

DJ Random

kever cédéről és ramról.

Másnap

ér Pécsről Temesvár felé menet Szegedre a

Folkhíd Nemzetközi Néptáncfesztivál

. Délután fél hattól menettánc indul a Dugonics térről a Kárász utcán keresztül a Szent István térig. Megmutatják magukat és tudásukat németek, romániaiak, finnek, törökök és mindenféle más népek, meg ugye a szegediek. Este fél nyolctól folklórbemutató kezdődik a

Szeged Táncegyüttes

udvarában. Ugyanezen a napon indul a

XVI. alkalommal megrendezendő Szegedi Sörfesztivál

, melynek helyszíne újabban az újszegedi Erzsébet liget, ahová egy ezer négyzetméteres sörsátrat is felállítanak, eső esetére. Nem elhanyagolható hír továbbá, hogy ezen a héten megkezdődnek a

Turandot

próbái, színházrajongóknak ne is mondjuk: lehet menni leselkedni, zenerajongóknak hallgatózni...

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.