Írjon nekünk

Gazdaság

A nép hangja és a mi kérdéseink!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Talán nem véletlen, hogy amiről írtunk, az olyan közfelháborodást váltott ki, hogy a kormány most az egyszer belátta: ez így nem fog menni. Nem is vártuk, hogy ennek okán azon nyomban lemondjanak, de legalább megpróbálják menteni a menthetőt. A rájuk jellemző kapkodással és törvénytelenséggel jártak el ismét.
Bajnai Gordon és Draskovics Tibor gazdasági, illetve igazságügyi miniszterek levélben kérik arra az okmányirodákat, hogy az egyéni vállalkozók TEÁOR-számainak módosítása ügyében tekintsenek el a hatályos törvénytől, mert a vonatkozó jogszabály módosulni fog” – szólnak a hírek.

Már csak azt kell tisztázni, hogy kérésről vagy parancsról van szó ez ügyben, mert ismereteink szerint egy miniszter sem írhatja fölül a jogot, még ha szívesen jogot is formálna erre. Ezért maradnak a kérdéseink: Megbüntetik-e az a válallkozást, mely nem rendezi sorait az EU-harmonizációs törvénynek megfelelően? Ha nem, miért nem? Van-e Magyarországon jogbiztonság? Bajnai Gordon és Draskovics Tibor aláírása mihez elég, s ezek a szignók a mai Magyarországon mire elégségesek úgy általában?

Kommentek

Gazdaság

Debrecen a beruházási bajnok – És mi jött Szegedre?

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

A csongrádi megyeszékhely lemaradásban van – egyelőre.

Tovább olvasom

Hírzóna

Drágult a benzin és a gázolaj is

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Mindkét üzemanyag öt forinttal.

Tovább olvasom

Hírzóna

Indulhat a Sándorfalva és Ópusztaszer közötti kerékpárút építése

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/vargaivan.jpg

Megjelent:

Szerző:

Közel egymilliárd forintból.

Tovább olvasom

Aktuál