A Duna Borrégió alkimistája

Még akkor is, ha közhelyízűnek tűnik, elkerülhetetlen, hogy az első alföldi borásztól, aki az év bortermelője címet elnyerte, ne kérdezzünk a kezdetekről, a jelenbe hajló gidres-gödrös útról. „A

Frittmann család

az 1700-as években települt Soltvadkert környékére, őseim telepítették újra a szőlőt, s kezdték el a művelését ismét e területen” – vezet minket vissza a történelembe a neves borász. „A családunkban az a tradíció, hogy a gyermekek szabadon választják meg életpályájukat. Senki sem erőlteti az örökösökre a borászkodást; zárójelben jegyzem meg, hogy ezt nem is lehet. Viszont már gyerekkorban eldől, hogy valaki beleszeret a szakmába, vagy nem. De a szőlőre tett eskü tényleg élethosszig tart.”

Frittmann János

családjában is így történt, hiszen fia eredetileg közgazdaságot tanult, aztán bejelentette, hogy követi apját, épp most sajátítja el a szakmát az egyik mezőgazdasági főiskolán. Az egyetemista lánya pedig minden évben úgy alakítja a vizsgáit, hogy a lehető legtöbb borfesztiválon ott lehessen. A szegedi fesztiválon is anyukájával ketten szabadították ki a soltvadkerti nedűt a szomjas borisszáknak.

Alföldi gyöngyök az indákon

„A mi szakmánk képviselői nagyjából negyven alkalommal készítik el termékeiket. Ennyi évet dolgozik ugyanis egy borász, ha a húszas, harmincas évei körül már önállóvá tudott válni. És egy évben ugyebár csak egy szüret van” – szövi tovább mondatait a borászat csodáiról Frittmann János. „Az Alföld presztízsében a 90-es évek borhamisításai sokat rontottak. Persze nem a szakma előtt, hiszen borversenyeken továbbra is vittek el címeket a Duna Borrégió alkotásai. A közvéleményt kellett újra visszahódítani. Az Év borásza elismerés számomra azért is fontos, mert a mi vidékünk hírneve is újra a helyére kerülhet az emberek tudatában.” Frittmann János – aki többször megjegyezte, hogy a családi céget a testvérével,

Istvánnal

közösen vezetik – 1982-ben kezdett foglalkozni a borászattal, és több szálon is kötődik Szegedhez. Egyrészt katonaként itt szolgált, másrészt pedig az első borszaküzletét – ami a Kossuth Lajos sugárút végén található – is itt nyitotta. De szintén sokat köszönhet a szegedi borfesztiváloknak, hiszen elmondása szerint a rendezvény komolyan hozzájárult ahhoz, hogy elnyerhette az Év borásza címet, amire az előző években már ötször jelölték. De Szegeden alakult meg 2006-ban a

Frittmann Baráti Kör

is.

A borász, aki megtart

A soltvadkerti alkimista a borról kezdett mesélni, ami egyedi, személyes dolog, mint maga az ember. És ezt azért is fontos megjegyezni, mert a mai globalizált világgal teljesen szemben áll ez az attitűd. Gyöngyszemek a nagy óceánban; szín-, illat- és ízkristályok. A szakember szerint az Alföld talajgazdagsága és a magas napsütéses órák száma miatt lehet e területen mind a három kategóriában is csúcsbort készíteni. Erre egy borvidék sem képes az országban. A vörös, a rozé vagy a fehér a húzótermék. A Frittmann testvérek borászata azonban mind a három színben csodálhatta már a dobogó legfelső fokát. Sőt, a két legrangosabb világversenyről is sikerült éremmel hazatérnie egy rozé- és egy vörösbornak. Franciaországban a rozévilágversenyen lett ezüstérmes a kékfrankos, míg Brüsszelben a vörösborok döntőjében produkálta ugyan ezt a cabernet sauvignon. „Nekem egy szőlőben eltöltött félóra felér egy meditációval. A természet tökéletesen megalkotta ezt a csodás gyümölcsöt. A borász ehhez nem tesz hozzá, csak elvesz belőle. Minél többet sikerül a szőlőből megtartania, annál tökéletesebb a bor; közelebb van Istenhez…” – mondta a zárszót Frittmann János, majd kinyitotta az első palack ezerjót.