Bicska és konyhakés: Nagy Zoltán késkészítő

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kézművesek a hídi vásárban III.

Fotó: Gémes Sándor

Idén kilencedik alkalommal rendezték meg – a Szeged napi rendezvénysorozat részeként – a májusi hídi vásárt. A lezárt Belvárosi hídra az ország minden tájáról érkeztek kézművesek, s árulták portékáikat. Nekünk sikerült bepillantanunk néhány kisiparos asztala mögé is…

„Csak a minőséggel lehet versenybe szállni!” – előzi meg kérdéseimet Nagy Zoltán késkészítő iparműves (képünkön egyedi megrendelésre készített termékei), aki feleségével együtt járja az ország vásárait. Persze ez általános vélekedés a kézműveseknél, de vannak területek, ahol az olcsó, bóvli áru elárasztja az áruházakat. A konyhai kiegészítő eszközök piaca ilyen, s a kézműves termékének itt kell helytállnia, ahol bizony gyakori szlogen az „egyet fizet, kettőt kap”.

„Mi csak vásárokba járunk, a nyugdíjunkat egészítjük ki” – folytatja a férfi. „Hét közben készítjük a portékáinkat, amivel szépen, dolgosan eltöltjük a szabadidőnket. Sajnos nehezen működik a kereskedelem, az üzletekben sok olcsó bicskát lehet vásárolni. Mi német acélt használunk, és minden termékünket lezsűriztetjük” – erősíti meg a fenti gondolatokat a késkészítő mester, majd mesélni kezd a szakmájáról. Mind mondja, nála minden kézzel készül, persze a különböző késekhez, és a gyártás munkafolyamataihoz különböző „szerszámokat” kellett beszereznie. Ez a szakma nagyon munkaigényes, de nemcsak ezért nem mernek belevágni sokan, hanem mert a műszerek ára is igen borsos. Egy bicskafajtához öt vagy hat különböző berendezés szükséges, ezeket kétszázezer forint körül lehet megvásárolni. Nos, Nagy Zoltánéknál tizenöt-húszféle kés készül – ki lehet számolni, hány millió forint egy teljesen berendezett műhely.

„Az egyedi bicskákat két-három nap alatt készítjük el, azokhoz nincs sablonszerszám” – meséli a késkészítő. „Nekem azért volt könnyebb belekezdenem, mert lakatosként nem állt tőlem messze a fémmunka. A műszereket is könnyebben tudtam beszerezni.” A mester olyan szakmát szeretett volna nyugdíjas éveire, amit egyedül is tud csinálni. Nincsenek jó tapasztalatai a közös munkát illetően. Ahogy mondta: az inas mindig többet akar keresni, mint a mester, és ezzel a mondattal a kisiparos tömören lefestette azt a munkamorált, ami sajnos egyre jellemezőbb már a kétkezi szakmákban is.

Előző sztori

Szívecske és kisgólya: a mézeskalácsos

Következő sztori

Kiállítási paletta Szegeden