Vélemény

Hitek és címerek

Hitek és címerek

2010. július 29., csütörtök
Hitek és címerek

Ájult, tetszhalott, tudatát vesztett, talán volt az elmúlt években is e haza, no de hogy halott? Azt meg végképp nem tudhatom, tiltja e valami az iskolákban a „Magyar Hiszekegy” kifüggesztését, mondjuk az igazgatókon kívül?

Most, hogy a Parlament nyári rendkívüli üléseinek végeztével, kitört a politikai uborkaszezon, az ellenzéki pártok megpróbálnak minél több médiafigyelmet kicsikarni maguknak, még a kampány valódi kezdete előtt. A szocialistáknak nem igen van mondanivalójuk, az LMP bejelentette, hogy utcai közvélemény-kutatásba kezdenek – ami interaktivitását, utcai jelenlétét tekintve nem rossz ötlet -, míg a Jobbik ismét csak jobbról kívánja előzni – kellemetlen helyzetbe hozni - a kormánypártok szövetségét a

„Magyar Hiszekeggyel”

. A három sornyi „hitvallás” iskolai kifüggesztésére vonatkozó országgyűlési határozati javaslat indoklását, a Jobbik országgyűlési határozati javaslatát ismertető Pörzse Sándort hallgatva, önkéntelenül elmosolyodtam: - „No ezt tegye ki a Fidesz-KDNP az ablakba, (illetve a tantermek falára) ha meri!” Úgyse teszi. De nem azért, mert berezelt volna, vagy mert a szocialisták a hír hallatán szokásukhoz híven azonnali elhatárolódásra szólították fel őket, hanem mert ezt felesleges kötelezővé tenni. A közhangulattól és a közízléstől, függően úgy is lesz tanár aki kalapácsot és szöget ragad, hogy mire a nebulók szeptemberben elfoglalják helyeiket a padsorokban, ott díszelegjen a falon - a tudáséhes kobakok felett - szép míves keretben, hogy: „Hiszek Magyarország feltámadásában!” Meg persze lesznek, akik majd vagy a kalapácsot, vagy a szöget nem találják majd a szeptemberi nagy felfordulásban, vagy egyszerűen csak tesznek az egészre, abból a meggondolásból, hogy szerintük Magyarország nem halott, holott halálhírét valóban sokan költik – minimum egy-két emberöltőnként - már évezrede... Ájult, tetszhalott, tudatát vesztett, talán volt az elmúlt években is e haza, no de hogy halott? Azt meg végképp nem tudhatom, tiltja e valami az iskolákban a „Magyar Hiszekegy” kifüggesztését, mondjuk az igazgatókon kívül, akik általában ritkán mennek szembe az aktuális hatalom, a fenntartó vélt szándékaival. Az meg, hogy valaki egy Istenben, egy hazában, egy isteni örök igazságban hisz – s ezt hirdeti - tán csak nem bűn, ma Magyarországon? Ami viszont az állami lobogón való koronás (kis)címer használatát illeti, nos azt talán napirendre tűzi a kormány, ha a már a Jobbiknak nincs más vágya. Ugyanakkor rejtély miért tartja e kezdeményezést (is) az MSZP agyamentnek? Hacsak azért nem, mert nekik köszönhetően – fű alatt, minden csinnadratta nélkül – 5 éve, hatalmuk teljében, akkoriban kialakuló zászlófóbiájuk jegyében úgy rendelkeztek, hogy kihagyják az alábbi passzust a magyar zászló állami és polgári használatát szabályozó törvényből (1995/LXXXIII). Ebben a 2005-ös változtatásig a következő állt hogy a Magyar Köztársaság lobogója nem hivatalos változataként a zászló közepén a mai magyar címer (kiscímer) is szerepelhet. Ezt a nem hivatalos címeres lobogót azonban foglalkozás gyakorlásához kapcsolódóan kizárólag „az Országgyűlés, az országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság, az Alkotmánybíróság tagja, az országgyűlési biztosok, az Állami Számvevőszék, a Magyar Nemzeti Bank, a Kormány, a Kormány tagja, a fegyveres erők, a helyi önkormányzat, a helyi kisebbségi önkormányzat, a bíróság, az ügyészség, a rendvédelmi szervek és a közigazgatási feladatot ellátó szervek, továbbá ezek hivatalai, illetőleg a felsoroltak képviseletére jogosult személyek” használhatják. A címeres nemzeti lobogó tehát nem hivatalosan, hivatalos volt,(volt egy kiskapu) de Gyurcsányék törölték

a címer a nemzeti zászlón szerepeltetésének

írmagját is! Nem kérdezem miért! Nyilván, jelenleg nem ezen kérdések a leghúsbavágóbbak Magyarországon. Volt egykoron egy hasonló disputa: bizony el kellett gondolkodnom, hogy anno melyik címert (és miért is) támogattam, a koronás, kontra Kossuth vitában. Utóbb a “rendszerváltás” legkevésbé fontos politikai csatáinak egyikeként rémlik fel, hogy az Országgyűlésben a Fiatal Demokraták Szövetsége (mint ellenzéki párt) a koronás címerrel szemben foglalt állást, de mivel (hol volt még akkor a pártfegyelem?) néhányan átszavaztak: Antal Józsefék indítványa ment át a törvényhozáson. Most vajon hányan adnák voksukat az LMP-től, netán az MSZP-től a „címeres” nemzeti lobogó használatának legalizálására?

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.