Szeged

Német Ferenc: Ismét megmutatta Botka László sajátos demokráciafelfogását

Német Ferenc: Ismét megmutatta Botka László sajátos demokráciafelfogását

A szegediek nemtetszését kiváltó baloldali hecckampányra és a szegedi polgármester kettős mércéjére hívta fel a figyelmet a Fidesz önkormányzati képviselője

2024. február 29., csütörtök
Német Ferenc: Ismét megmutatta Botka László sajátos demokráciafelfogását

Izzadságszagú hecckampányt inított a Soros György által pénzelt aHang, amihez Botka László azonnal szívesen csatlakozott-hívta fel a figyelmet a hétvégi baloldali akcióra a kormánypárti képviselő.

A Botka László által alkalmazott kettős mércére hívta fel figyelmét a politikus

Ahogy azt megírtuk, az évek óta sikeresen zajló nemzeti konzultációk lejáratására indított „Antipropagandabuszt” a baloldal. Hétvégén a Széchenyi téren állt keresztben a jármű, és ahogy azt a közösségi médiában is leszűrhető volt, a szegediek, politikai oldaltól függetlenül is fölösleges uszításnak tartották mindezt. A kezdeményezés mögött a Soros birodalom hazai élcsapatot, az aHangot találjuk, ők bonyolítják ezt az uszításra létrejött politikai hecckampányt. 

 

„Az izzadságszagú kezdeményezés célja az lett volna, hogy 1 millió kitöltetlen konzultációs ívet gyűjtsenek össze. A maguk által felállított mércét ezúttal sem sikerült megugraniuk, így kevesebb mint 400 ezer ívvel fogják körbehaknizni az ország nagyobb városait május végéig”

- hívta fel a figyelmet csütörtöki sajtótájékoztatóján Német Ferenc. A Fidesz szegedi önkormányzati képviselője rámutatott, hogy a hecckampány első állomása Szeged volt, ami nem véletlen, mivel Botka László és Szeged vezetése tárt karokkal várta a baloldali propagandistákat. 

„Meg sem fordult a fejükben, hogy akadályozná a Széchenyi tér gyalogosforgalmát, hiszen múlt hét szombaton hosszú órákon keresztül parkolt keresztbe a sétány kellős közepén a baloldal propagandabusza”

-emelte ki képviselő.

Német Ferenc emlékeztetett, hogy alig három évvel ezelőtt - az őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából elindított - Vérbe fojtott szabadság című, gyurcsányi terrort bemutató vándorkiállítást Botka pontosan arra a mondvacsinált ürügyre hivatkozva tiltotta ki a városból, hogy „az veszélyeztetné a sétálóutca gyalogosforgalmát”. Ráadásul, ahogy zat mi is többször megírtuk, a hecckampányt szervező aHang nevű, Soros-féle civil szervezet nemrég adatkezelési botrányba keveredett, miután kiderült, hogy az általuk szervezett ellenzéki „népszavazáson” a résztvevők személyes adatait külföldre továbbították.

A szervezet „függetlenségét, pártatlanságát és objektivitását” egyébként mi sem bizonyítja jobban, hogy januárban Mihálik Edvin szegedi zöldtanácsnokkal rendeztek közösen tüntetést, amelyen a szélsőbaloldali Szikra Mozgalom is feltűnt. 

Az aHang sikertelen papírgyűjtési akciója, ha másra nem is, de arra mindenképp jó volt, hogy ismét megmutatta Botka László sajátos demokráciafelfogását, melyben a gyurcsányi bűnöket el kell hallgatni, de a dollárbaloldal hazugságainak minél nagyobb teret kell adni”

-zárta sajtótájékoztatóját Német Ferenc.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.