Szeged

Szeged a hetedik legfejlettebb megyeszékhely

Szeged a hetedik legfejlettebb megyeszékhely

Tóth Norbert
Szerző: Tóth Norbert
2024. január 23., kedd
Szeged a hetedik legfejlettebb megyeszékhely

Az Egyensúly Intézet kutatása szerint Szeged a hetedik legfejlettebb megyeszékhely.

 

 

A kutatással kapcsolatban Boros Tamás, az intézet igazgatója elmondta, hogy a lista nem a fejlett településeket veszi előre, hanem azokat, amelyek a legtöbbet fejlődtek. 

A kutatás arra az aggasztó jelenségre is felhívja a figyelmet, hogy miközben a fővárosi kerületek és a nagyvárosok folyamatosan fejlődnek, addig a kisvárosok esetében épp ellenkezőleg: visszafejlődés figyelhető meg.

A településindexet 2023 dolgozták ki, amely alapján rangsorolni tudnak.

A településindex kidolgozását nagyban befolyásolta a nyilvánosan elérhető statisztikai adatok kínálata. Több mint kétezer változó közül válogattunk ki vagy állítottunk elő 53 olyan indikátort, amely képes megragadni egy-egy közösség fejlettségének, élhetőségének legfontosabb aspektusait. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.