Bulvár

Ellopták Zeuszt a szegedi állatkereskedésből

Ellopták Zeuszt a szegedi állatkereskedésből

2017. január 17., kedd
Ellopták Zeuszt a szegedi állatkereskedésből
kameleon_zeusz

Egy 70 ezer forint értékű párduckaméleon tűnt el a napokban a szegedi Trópus díszállat-kereskedésből, a tulajdonos szerint akik elvitték, már korábban kinézhették maguknak a hüllőt.

Akárcsak az autólopást, úgy az állatok eltulajdonítását sem előzhetik meg az állatkereskedések - mondta portálunknak

Széll Tibor

, a szegedi Trópus díszállat-kereskedés tulajdonosa, miután január 13-én valakik elvitték a dolgozók által is nagyon szeretett, Zeusz névre hallgató párduckaméleont. A hüllő értéke 70 ezer forint, ezért a tulajdonos valószínűnek tartja, hogy az állatot már korábban kiszemelték maguknak. Hozzátette, az üzletben 6-8 kisebb testű kaméleon is van, ezek értéke is kevesebb. Az állatok közül Zeusz volt az egyik legbecsesebb, tartási körülményei is különleges odafigyelést igényelnek. A szegedi üzletben is speciális UV-izzóval felszerelt, több tízezer forintos terráriumban élt, ahol a páratartalom - mint az a hüllőknek szükséges - szabályozva volt. "Sajnos nincs arra kapacitásunk, hogy minden percben figyeljünk az állatokra, viszont új számzáras lakatokat rendeltünk a ketrecekhez" - folytatta Széll Tibor, hogyan igyekeznek a jövőben megvédeni állataikat. A terráriumok ugyancsak az új zárakkal felszerelt ketrecekbe kerülnek majd.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.