Bulvár

Plasztikai sebész lett az Astellas-közönségdíjas

Plasztikai sebész lett az Astellas-közönségdíjas

2015. március 23., hétfő
Plasztikai sebész lett az Astellas-közönségdíjas

Astellas-közönségdíjas lett Debreczeni Béla Zoltán plasztikai sebész, aki így elnyerte Az év orvosa címet.

A március 20-án zárult, két héten át tartó internetes közönségszavazáson páciensek, hozzátartozóik és ismerőseik döntöttek a betegtörténettel felterjesztett, különleges emberségről tanúságot tevő idei jelöltek legjobbjairól.

Debreczeni Béla Zoltán,

a Magyar Honvédség Egészségügyi Központ (MH EK) Honvédkórház I. Sebészeti Osztály Esztétikai Plasztikai Sebészeti Részlegének főorvosa 2766 ponttal lett az első a döntőbe került 107 orvos közül. 2256 ponttal

Cseh Botond

, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház Neurológiai és Pszichiátriai Intézetének neurológus főorvosa lett a második, 2133 ponttal pedig

Homoki Ildikó

, Abony házi gyermekorvosa a harmadik. A szervezők szerint az elmúlt évek alatt gyakran előfordult, hogy a páciensek saját történetük beküldésével nemcsak egyetlen orvost, hanem egy komplett osztályt szerettek volna díjra jelölni, mert úgy érezték, hogy a megismert csapat együtt érdemes az elismerésre. Ezért a betegek gyógyulása érdekében végzett áldozatos munka, valamint a kiemelkedő szakmai és emberi teljesítmények csoportos elismerésére 2014 őszén magánszemélyek De Chatel Rudolf-emlékdíj elnevezéssel önálló díjat alapítottak, amelyre az osztályokat a betegek saját történeteik beküldésével terjeszthették fel. A 2014-es Év orvosa pályázat keretében meghirdetett emlékdíjra 34 jelölés érkezett - közölte

Morva Gábor

pályázati programvezető hétfőn az MTI-vel. Míg az egyéni jelöltekről az internetes szavazás során a nagyközönség, a csoportos felterjesztettek rangsoráról a díjalapítókból álló zsűri döntött. Az alapítók a jelölő történeteket és a felterjesztett munkaközösségeket megismerve végül úgy határoztak, hogy a De Chatel Rudolf-emlékdíjat idén a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet Csecsemő- és Gyermekszívsebészeti Anaesthesiológiai Intenzív Részlege és a Heim Pál Gyermekkórház Sebészeti és Traumatológiai Osztálya dolgozóinak megosztva ítélik oda. Az elismeréseket pénteken adják át.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.