Bulvár

Hatvan rendőr razziázott egy vásárhelyi diszkóban

Hatvan rendőr razziázott egy vásárhelyi diszkóban

2013. február 10., vasárnap
Hatvan rendőr razziázott egy vásárhelyi diszkóban

A biztonságos szórakozás feltételeit vizsgálták a rendőrök a társszervek bevonásával az egyik belvárosi szórakozóhelyen Hódmezővásárhelyen február 10-én hajnalban. Az éjszaka során több mint hatvan egyenruhás közel kétszáz embert ellenőrzött.

Az ellenőrzésben a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság, a Készenléti Rendőrség, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság és Szegedi Határrendészeti Kirendeltség állományán túl a Fogyasztóvédelmi Hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Katasztrófavédelem és a helyi önkormányzat munkatársai vettek részt. A ruházatátvizsgálás során a rendőrök az egyik szórakozó kabátjában pillangókést találtak, ezért ellene közbiztonságra különösen veszélyes eszköz birtoklása miatt szabálysértési eljárást kezdeményeztek. A rendőrök kábítószerkereső kutyát is bevetettek, de ilyen anyag nem került elő. A Fogyasztóvédelmi Hatóság két szabálytalanság miatt kezdeményezett közigazgatási eljárást, míg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal adóigazgatási és jövedéki eljárásokat indított. A Katasztrófavédelem szakemberei kisebb hiányosságok miatt felhívással éltek az üzemeltető felé.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.