Bulvár

Drogot árultak a lakásban - a rendőrök házhoz mentek

Drogot árultak a lakásban - a rendőrök házhoz mentek

2011. március 27., vasárnap
Drogot árultak a lakásban - a rendőrök házhoz mentek

Kábítószer-terjesztőket és –fogyasztókat állítottak elő a rendőrök pénteken a délután folyamán Szegeden - tudtuk meg Tuczakov Szilvána rendőrségi szóvivőtől.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztályának nyomozói az Akció Osztály munkatársaival közösen jelentek meg az egyik tarjánvárosi lakásban, mivel információik szerint ott többen kábítószert vásárolnak. Meg is találták a lakásban az ott lakó 20 éves fiatalt és két társát – egy 25 és egy 21 esztendős fiatalembert – akik a gyanú szerint az őket felkereső fiataloknak drogot árultak. A rendőrök a délután és este folyamán azután további 21 személyt is előállítottak, akik vásárlás céljából jelentek meg az említett lakásban, ám meglepetésükre rendőrök fogadták őket. Közülük 19-nél az elvégzett vizelet-vizsgálat kábítószer-fogyasztást mutatott ki. A lakásban megtartott házkutatás során a nyomozók kábítószer-gyanús anyagokat, valamint azok fogyasztásához és terjesztéséhez használatos segédeszközöket találtak és foglaltak le. A három, kábítószer árusításával gyanúsított fiatalembert a rendőrség őrizetbe vette, a 19 fiatallal szemben visszaélés kábítószerrel vétség gyanújával indult büntetőeljárás, utóbbiak szabadlábon védekeznek. Az eljárás a Szegedi Rendőrkapitányságon folyamatban van - tette hozzá a szóvivő.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.