Sport

Úszás: Hosszú bronzérmes, Cseh 5. a vb-n, Gyurta döntős (FRISSÜL!)

Úszás: Hosszú bronzérmes, Cseh 5. a vb-n, Gyurta döntős (FRISSÜL!)

2013. augusztus 1., csütörtök
Úszás: Hosszú bronzérmes, Cseh 5. a vb-n, Gyurta döntős (FRISSÜL!)
Gyurta Dániel

Hosszú Katinka harmadik helyen csapott a célba csütörtök este Barcelonában a női 200 méteres pillangóúszás fináléjában. Cseh László az 5. helyen végzett férfi 200 vegyesen, Verrasztó Evelyn pedig nem jutott be a legjobb 8 mezőnyébe, nem úgy mint Gyurta Dániel, aki pénteken a legjobb idővel állhat rajtkőre.

Bernek Péter bejutott, Balog lemaradt a döntőről

Bernek Péter ott lesz a 200 méteres hátúszás döntőjében, Balog Gábor viszont lemaradt a fináléról a barcelonai vizes világbajnokságon. Mindkét magyar versenyző az elődöntő első futamában kapott helyet csütörtök este. Az ifjúsági olimpiai bajnok Bernek valamivel rosszabban teljesített, mint délelőtti előfutamban, ennek ellenére 1:57.37 perccel a még éppen továbbjutást érő nyolcadik időt úszta. Ugyanakkor Balog hiába javította meg több mint fél másodperccel délelőtti eredményét, 1:57.42-vel kilencedik lett összesítésben. "Nem értem, mi történt! Reggel könnyedén úsztam, most meg majd leszakadt mindenem, nagyon nehéz volt az egész. Meglehet, hogy túlizgultam a dolgot. Az egyetlen jó, hogy így is bejutottam a nyolc közé, nagy mázlim van" - mondta Bernek Péter. "Úgy 130 méternél rámentem a kötélre, talán ezen múlott a döntő. Nem vagyok szomorú, hiszen jobbat úsztam, mint délelőtt, de azért bosszant a balszerencsés kilencedik hely" - nyilatkozott Balog Gábor. A szám fináléját pénteken 18.09 órától rendezik.

Gyurta a legjobb idővel döntős

A címvédő és olimpiai bajnok Gyurta Dániel a legjobb idővel jutott döntőbe 200 méter mellen a barcelonai vizes világbajnokságon. Az Újpest 24 éves úszója - aki tavaly világcsúccsal győzött a londoni olimpián - a csütörtöki elődöntő második futamában kapott helyet, és a délelőtti előfutamban elért idejét csaknem másfél másodperccel megjavítva, 2:08.50 perces teljesítménnyel elsőként csapott a célba. "Jó formában és jó erőben vagyok, meglátjuk, holnap ez mire lesz elég. A látszat dacára nehéz volt, örülök, hogy nagyon jó idővel léptem tovább a döntőbe. Nem adtam ki mindent magamból, de nem tudni, hogy mennyi maradt a többiekben. A döntőre is megvan az elképzelésem, de a riválisok taktikájára is figyelnem kell" - mondta. A szám döntőjét pénteken 19.32 órakor rendezik.

Hosszú Katinka

Hosszú Katinka bronzérmes 200 méter pillangón

Hosszú Katinka bronzérmet nyert 200 méter pillangón csütörtökön, a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek ötödik napján. A 200 méter vegyes győztese 2:05.59 perces eredménnyel csapott célba. A szám másik magyar résztvevője, Jakabos Zsuzsanna 2:06.58-cal ötödik lett. Hosszú nagyon erősen kezdett, az elejétől megpróbálta tartani a lépést a kínai Liu Ci-kövel és a spanyol Mireia Belmonte Garcíával. Végig szorosan mögöttük haladt, egészen a hajráig bírta a tempót, az utolsó métereken azonban legnagyobb riválisai kicsit elléptek tőle, de pozícióját meg tudta őrizni. "Nagyon örülök a dobogónak, mindent kiadtam magamból. Próbáltam százig könnyedén, de gyorsan úszni, s a végét megnyomni" - nyilatkozott Hosszú Katinka. "Az utolsó pár méteren már azt hittem, sosem érem el a falat, úgy éreztem, mintha állnék. Ez küzdés volt a javából, három éve nem úsztam 2:07 percen belül."

Jakabos Zsuzsanna

Jakabos a mezőny második felében tempózott, a fordulóknál hetedik, majd kétszer hatodik volt, az utolsó hosszon pedig még egy helyet előrelépett. "Örülök ennek az ötödik helynek, ez életem legjobbja. - mondta. - A többiek olyan időket mentek, amilyeneket én biztosan nem tudtam volna, úgyhogy nem lehetek csalódott, amiért nem végeztem még előrébb." A rendkívül szoros versenyben kínai győzelem született.

Női 200 m pillangóúszás, világbajnok:

Liu Ci-kö (Kína) 2:04.59 perc 2. Mireia Belmonte García (Spanyolország) 2:04.78 3. HOSSZÚ KATINKA 2:05.59 ...5. JAKABOS ZSUZSANNA 2:06.58

Cseh László

Cseh László ötödik 200 méter vegyesen

Cseh László az ötödik helyen végzett 200 méter vegyesen a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján. A szám Európa-csúcstartója, valamint olimpiai és világbajnoki ezüstérmese kicsit beragadt a rajtnál, így az egyik erősségének számító pillangót követően csak a harmadik helyen fordult, hátrányát pedig háton sem tudta csökkenteni. A mellúszás után negyedikként vágott neki az utolsó ötven méternek, de láthatóan elfáradt, és végül 1:57.70 perces idővel csak az ötödik lett. A 27 éves Cseh ebben a számban 2005 óta először maradt le a dobogóról világversenyen. "Véget ért egy nagy sorozat, de ezzel nem foglalkozom, sokkal inkább az izgat, miért nem ment igazán. Pontosabban az úszással nem volt bajom, mondhatnám, hogy jól is ment, csak éppen lassú voltam - nyilatkozott Cseh a döntőt követően, hozzátéve, hogy most egy nagyobb pihenőre lesz szüksége. "Talán túl sokat versenyeztem, és telítődtem, most újból fel kell építenem magam, helyreállítani az önbizalmamat. Bár még Barcelonában is adódnak feladataim, a vegyesváltó előtt holnap még ott a 100 pillangó, talán azt még le tudom úszni..." - tette hozzá.

Férfi 200 m vegyesúszás, világbajnok:

Ryan Lochte (Egyesült Államok) 1:54.98 perc 2. Hagino Koszuke (Japán) 1:56.29 3. Thiago Pereira (Brazília) 1:56.30 ...5. CSEH LÁSZLÓ 1:57.70

Verrasztó Evelyn

Verrasztó Evelyn nem jutott döntőbe 100 gyorson

Verrasztó Evelyn nem jutott be a 100 méter gyors fináléjába a barcelonai vizes világbajnokság úszóversenyeinek csütörtöki napján. A magyar versenyző - aki a francia Camille Muffat visszalépésének köszönhetően indulhatott az elődöntőben - nem tudott javítani a délelőtti előfutamban elért 55.08 másodperces idején, 55.32-es eredménnyel futamában a hetedik, összetettben pedig a 15. lett. A legjobb idővel a hétfőn 100 méter pillangón diadalmaskodó svéd Sarah Sjöström várhatja a pénteki döntőt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.