Sport

Disznótor a Dugonics téren a KITE-Szegeddel + FOTÓK

Disznótor a Dugonics téren a KITE-Szegeddel + FOTÓK

2010. december 11., szombat
Disznótor a Dugonics téren a KITE-Szegeddel + FOTÓK
Rendhagyó módon és helyen tartotta szezonzáró bankettjét a KITE-Szeged csapata szombaton. A játékosok, szakvezetők és törzsszurkolók a Dugonics téren felállított pecsenyesütő előtti tüzes melegedő körül forraltboroztak, miközben a lacikonyha a sátor mellett frissen feldolgozott húst sütötte ki nekik. Persze, akinek a védőital melege nem volt elég, a Millennium kávéházban fogyaszthatta el ebédjét. Az egyesület sportolói, vezetői reggel 9-kor kezdték a sziesztát, ami késő délutánig eltartott. „140 kilós disznót dolgozok fel, amit persze nem a téren vágtunk le, bár azt hiszem, így is különleges a környezet” – néz körbe Vass Lajos hentesmester, akihez épp egy házaspár lép oda a sétálók közül, a köröm iránt érdeklődnek, mennyibe kerül a friss áru. „Nem eladó” – hangzik a válasz. Megtudtuk közben, hogy a helyszínen sült vért, pecsenyét sütnek, hurkát és kolbászt töltenek, a sonkákat pedig viszik majd füstölni, egy üstben pedig tepertőt készítenek. „Az ünnepekig hetente egyszer, szerdánként összejövünk a Gábor Dénesben egy focira. Karácsonytól azután teljes lesz a pihenő január második hetéig. A felkészülés ekkor egy tornával kezdődik, ahol öt NB I-es csapat mellett mi is a pályára lépünk majd január 15-én” – ismerteti Major László, a KITE-Szeged vezetőedzője a következő hetek programját, aki arra a kérdésre, miszerint már a Nemzeti Sportban is olvasni arról, hogy Makóról igazolnának játékosokat, a tréner azt mondta, hogy mindenképpen erősíteni szeretnének, de csak Bernát Pétert nevezte kiszemeltként, akit Békéscsabáról szeretnének elcsábítani. „Remek a hangulat, nagyon jól összekovácsolódott a közösség. A szezonról pedig az a véleményem, hogy egy jó évet zártunk, és a céljaink sem változtak, az NB II-ben szeretnénk szerepelni. De most a szórakozásé a főszerep, hiszen rengeteget dolgoztunk, hogy létrejöjjön ez a sokra hivatott klub” – értékelte az őszt Bakai Csaba, a klubot működtető kft. ügyvezetője.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.