Sport

Gyorskorcsolya: szegedi sikerek Törökországban

Gyorskorcsolya: szegedi sikerek Törökországban

2010. november 29., hétfő
Gyorskorcsolya: szegedi sikerek Törökországban

Lajtos Szandra, Oláh Bence és Kónya Zsófia november 26-28 között a törökországi Erzurumban szerepelt az Anatolian Cup elnevezésű meghívásos rövidpályás gyorskorcsolyázó versenyen. A szegedi korisok nagyszerű eredményeket értek el.

A 2011 januárjában megrendezendő Téli Universiade helyszínen megrendezett tesztversenyre bolgár, török, szlovák, román, bosnyák és magyar versenyzők kaptak meghívást. Az országok válogatott felnőtt és junior versenyzői együtt versengtek az érmekért. A legtöbb dobogós helyezést a magyarok szerezték, a legnagyobb siker pedig

Lajtos Szandra

összetett aranyérme volt. Szandra az első távon 1500 méteren egyéni csúcsot elérve lett első, 500 méteren 3. helyen végzett, majd az 1000 méter döntőjét megnyerve az összetett aranyérmet is ő szerezte meg.

Kónya Zsófia

500-on remekelt, ahol 2. lett és egyéni legjobbját futotta, végül összetettben 4. helyet sikerült megszerezni, ami fiatal kora miatt rendkívül értékes.

Oláh Bence

a férfiak mezőnyében az 1500-as botlás után 500-on javított és bronzérmes lett, majd 1000 méteren a B döntőt megnyerve 5. helyen végzett, és összetettben 6. helyen zárt. A női és férfi váltóversenyben egyaránt magyar sikereknek örülhettünk: a magyar női csapat Lajtos Szandrával győzedelmeskedett, a fiúknál Oláh Bence volt a magyar egység szegedi tagja.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.