Kultúra

Elképzelt meseország jelenik meg a Szegedi Kortárs Balett új produkciójában

Elképzelt meseország jelenik meg a Szegedi Kortárs Balett új produkciójában

2017. február 12., vasárnap
Elképzelt meseország jelenik meg a Szegedi Kortárs Balett új produkciójában
abszurdia_promo_8470_web_v2

A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház közös produkcióját, a Juronics Tamás által koreografált Abszurdiát február 17-én mutatják be a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházában, március 1-én pedig a Budapest Táncfesztivál keretében, a Müpában.

A társulat történetében volt két darab, amelyek ironikus hangvétellel, bájos humorral reflektáltak a körülöttünk zajló élethelyzetekre, társadalmi problémákra. 1996-ban a Homo ludens, melyet 16 évig játszott a társulat, és a Homo hungaricus 2009-ben, mely egy falusi történetbe bújtatva mesél a 20. századi magyar sorsról. Ehhez a sorozathoz kapcsolódik az Abszurdia, mely egy elképzelt európai meseország, Abszurdia lakóinak sajátos viszonyaiba enged belátást. Polgárai, az abszurdok a legegyszerűbb, hétköznapi dolgokban is nehézséget, bosszúságot találnak, így bár minden vágyuk a boldogság megtalálása, ez lehetetlen küldetésnek tűnik számukra. A mese szereplői egy társadalom felismerhető karakterei, akiknek álmaikban minden könnyű és egyértelmű, de a valóságuk csupa bonyolult gátlás és elfojtás. A táncban elmesélt történetek ironikus hangvétellel, groteszk humorral és naiv lírával reflektálnak a körülöttünk zajló élethelyzetekre, társadalmi problémákra.

Táncolják:

Bocsi Petra, Bujdosó Anna, Czár Gergely, Csetényi Vencel, Hegedűs Tamás, Hortobágyi Brigitta, Horváth M. Gergő, Kiss Róbert, Mai Matsuki, Stáry Kata, Szigyártó Szandra, Vincze Lotár, Takács Zsófia, Zsadon Flóra

.

Zene:

Alfred Schnittke

Fény:

Stadler Ferenc

Díszlet és jelmez:

Bianca Imelda Jeremias

Díszlet kivitelező:

Scabello Bt.

Konzultáns:

Böhm György

Balett-igazgató:

Pataki András

Koreográfus:

Juronics Tamás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.