Kultúra

Közel 5 millió forintot osztottak szét szegedi alkotók között

Közel 5 millió forintot osztottak szét szegedi alkotók között

2014. május 22., csütörtök
Közel 5 millió forintot osztottak szét szegedi alkotók között
alkotoi_dijak17_gs

Húsz szegedi művész, alkotó kapott díjat színművek, táncművek, kiállítások, kötetek, CD-k elkészítésére – nézze meg, kik érdemelték ki idén az elismeréseket!

Egy mindössze 9 éves lány Szauer Bianka hárfajátéka nyitotta meg a hagyományosan Szeged napi ünnepségsorozathoz kötődő városi alkotói, pályakezdői és művészeti támogatásoknak az átadását. Bianka egy nemzetközi hárfaversenyen Belgrádban lett második, Szegeden pedig különdíjas, ő pályakezdői támogatást kapott. Solymos László alpolgármestertől vehették át városunk tehetségei a díjakat a városháza dísztermében. A politikus elmondta, örül annak, hogy minden évben támogatni tudja a város a kulturális életben tevékeny szegedieket céljaik megvalósításában és bízik benne, hogy Szeged város jó hírnevét fogják vinni szerte a világon. „A kulturális bizottság egyhangúan hozta meg a döntést a 20 személy támogatását illetően, több szegedi is érdemes lenne az elismerésre, de a keretünkből most 15 alkotói, 2 pályakezdői és 3 művészeti támogatást tudtunk szétosztani. Bízunk benne, hogy nemcsak színesíteni fogják, hanem gazdagítják is majd Szeged kulturális életét az alkotók” - mondta el portálunknak Haág Zalán (Fidesz-KDNP) a Kulturális, Egyházügyi, Közművelődési és Idegenforgalmi Bizottság elnöke.

A díjazottak:

Alkotói támogatásban részesült:

Magony Gergely - 200 ezer forint táncprodukció létrehozásáért Pásty Júlia - 185 ezer forint novellák kiadására Maszong József - 150 ezer forint verses fotóalbum kiadása Bakacsi Lajos - 150 ezer forint kiállítás rendezése Kerek Tímea - 150 ezer forint táncelőadás megalkotása Fábri-Ivánovics Tünde - 180 ezer forint zenei produkcióra Koszti Sándor János - 200 ezer forint rendhagyó énekórák szervezése Varga Laura - 300 ezer forint CD kiadására Brzózka Marek - 300 ezer forint tanulmány kiadására Brzózka-Szántó Cecília Mária - 200 ezer forint festészeti kiállításra Szabó Pál - 200 ezer forint verses kötet elkészítése Bartók Gergely - 250 ezer forint színdarab színrevitele Báder Béla - 250 ezer forint CD és katalógus elkészítése Németh János - 200 ezer forint CD elkészítése Csősz Géza - 100 ezer forint fotókiállításra

Pályakezdői támogatás:

Szauer Bianka - 200 ezer forint hárfa tanulmányok tárgyi eszközeire Hadobás Gergely - 250 ezer forint mesterkurzoson való részvételre

Művészeti ösztöndíj (mindenkori minimálbér):

Purnhauser Rozina - képzőművészeti egyetem 2 félév Klebniczki György - zeneművészeti egyetem doktori iskola 2 félév Farkas Gergő Tamás - képzőművészeti egyetem 2 félév

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.